Bravúros magyar remi (videó)

Mocsai Lajos együttese így második talákozója után is veretlen a kontinensviadalon, a vb-bronzérmes ellen szerzett pont pedig egyenesen bravúrnak számít.
„Óriási küzdelemben, hihetetlen dramaturgiával igazságos döntetlen született – nyilatkozta Mocsai Lajos. – A mérkőzés elején nehezen találtuk a spanyol védekezés ellenszerét, és ziccereket is hagytunk ki. De szerencsére végül sikerült javítani a támadójátékon, majd mi is vezettünk, aztán ők jöttek vissza, végül nekünk kellett időntúli hétméteresből egyenlítenünk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy így szerepel az Eb-n. Most a világbajnok következik, bízom a továbbjutásban.” Császár Gábor a csapategységet emelte ki: „Ez a csapat évek óta szerényen és alázatosan dolgozik. Ilyen csapatban játszani, és sorsdöntő hétméterest lőni nem is akkora felelősség, mert sokan álltak mögöttem. Örülök, hogy a saját kezünkben van a sorsunk.”

Összefoglaló a negyedik játéknapról:

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?