Bővülhet a kamerarendszer Rimaszombatban

IBOS EMESERimaszombat. Pályázati forrásból bővülhet a meglévő 11 térfigyelő kamerából álló rendszer.

IBOS EMESE

Rimaszombat. Pályázati forrásból bővülhet a meglévő 11 térfigyelő kamerából álló rendszer. A városi rendőrség által kidolgozott projekt további 3 berendezéssel számol, melyeket a város iskolái közelében helyeznének el.

Berecz Péter, a városi rendőrség parancsnoka lapunknak elmondta, novemberben jelentkeztek a belügyminisztérium pályázati felhívására. A projekt összköltsége 11,5 ezer euró, az önrész húsz százalékot tesz ki. Még korábban kidolgoztak egy tervet, mely a meglévők mellett további 30 térfigyelő kamera elhelyezésére vonatkozik. Ha sikeres lesz a pályázat, és a város megkapja a támogatást, a kamerákat a kidolgozott terv alapján állítják fel. Egy a Dobšinsky és a Jánošík utca kereszteződésébe kerülne, mely a Dobšinsky Alapiskola területét is figyelné. A Nyugat lakótelepen, a Bodon utcában helyeznék el a második kamerát, ez a Daxner Alapiskolát is monitorozná. A harmadik térfigyelő kamerát a Szövetkezet utcában szerelnék fel. Ez a berendezés a város egyik legnagyobb iskolája mellett részben a Tompa utcát is pásztázná. Berecz Péter hozzátette, idén tervezik két meglévő térfigyelő kamera cseréjét is. Mindkét kamera működik, de elavult, még 2005-ben szerelték fel őket. „Időjárástól függően változik a felvétel élessége, előfordult, hogy az azonosítás is gondot okozott” – magyarázta a rendőrparancsnok. Az idei költségvetésben 5 ezer eurót kértek a berendezések cseréjére. Amint a képviselő-testület jóváhagyja a város idei költségvetését, kicserélik őket. A kamerarendszert védett műhely keretében üzemelteti a város. Öt korlátozott munkaképességű alkalmazott ügyel a felvételek rögzítésére. 2013-ban a meglévő térfigyelő kameráknak köszönhetően 970 törvénysértést regisztráltak. Számos esetben éppen a rendszernek köszönhetőn azonnal eljártak a kihágások ügyében. Közel 60 alkalommal az állami rendőrség is elkérte a felvételeket, különböző bűncselekmények felderítése céljából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?