Bevehetetlen erődítmény

Bős. A nyugat-szlovákiai IV. liga délkeleti csoportjának egyik kellemes meglepetését a bősiek szolgáltatták, akik huszonkilenc ponttal az élmezőnyben horgonyoztak le.

Felvételünkön a bősiek játékosedzője, Czajlik Tibor (balról a második) igyekszik hárítani a gútaiak támadásátMilan Drozd felvételeCzajlik Tibor játékosedző Duna-parti tanítványai hazai pályán nem kegyelmeztek vetélytársaiknak, minden mérkőzésüket megnyerték. Hét összecsapáson csupán három alkalommal táncolt a labda megbízható kapusuk, Izsmán hálójában. A riválisok emlékezetében bevehetetlen erődítményként maradt meg a bősi futballpálya. Idegenben sem játszottak alárendelt szerepet a csallóközi nagyközség képviselői, hiszen nyolc meccsen nyolc pontot zsákmányoltak. „Szerintem teljesen feleslegesen hagytuk a pontokat Gútán, nagy kár a tolmácsi döntetlenért is. Reálisan számítva legalább négy ponttal többet is szerezhettünk volna az őszi párharcokon. Ennek ellenére elégedett vagyok a „plusz” pontok számával, hiszen őszintén szólva a nyitányt megelőzően ennél kevesebbre számítottam” – értékelte csapata idénybeli helytállását a védelem tengelyében szorgoskodó tréner. Elmondása szerint öt-hat mérkőzésen kiválóan helytállt a kollektíva. Konkrétan a vágpattaiak, mocsonokiak elleni találkozókon játszottak a legjobban védencei, ám a diószegiek otthonában, illetve a bakaiak elleni régiórangadón is elégedett volt a látottakkal. „Kevés gólt kaptunk az őszi fellépéseinken. Érezhetően stabilizálódott, megbízhatóbbá vált a védelmünk. Izsmán kapus remek formában, mindvégig nagyobb hiba nélkül védett. Hat meccs végén kapott gól nélkül vonultunk le a pályáról. Ugyanakkor kevés gólt szereztünk. Ezen a téren a legnagyobb problémát a játékosok gyatra helyzetkihasználása okozta” – mutatott rá az erényekre és hiányosságokra a szakvezető. A kollektíva legeredményesebb góllövőjének a kisfaludiaktól „lízingelt” Bogyai Krisztián bizonyult, aki hét alkalommal volt eredményes. A DAC-ifiben nevelkedett fiatal tehetségek is hallattak magukról. Németh András hat, Ľuboš Kvačkaj négy találatot szerzett. A pontrúgások mestere, Czajlik Tibor, védő létére két ízben is a hálóba csavarta a labdát. A klubvezetés jóval többet várt a mindössze kétgólos Marián Gubovtól, aki ziccerek sokaságát puskázta el az őszi idényben. Játékára információink szerint tavasszal már nem számítanak.

A csallóköziek játékoskeretében a téli holtidényben nagyobb horderejű változásokra nem kerül sor. „Csupán egyetlen erősítésként kiszemelt jelöltünk van, nevét azonban még nem szeretném nagydobra verni. Még az sem tisztázódott, visszatér-e hozzánk az ősszel a bakaiaknál vendégjátékosként közreműködő Kozmér János. Raffai András Ausztriában dolgozik, amennyiben meghosszabbítják munkavállalási engedélyét, akkor őt is kénytelenek leszünk nélkülözni a tavaszi folytatásban” – nyilatkozta lapunknak Liszkay Tibor, bősi klubelnök. A tisztségviselőtől megtudtuk, a kollektíva január 12-én kezdi el a felkészülést a pontvadászat folytatására. „Szeretnénk a Kis-Kárpátokban egy hetet eltölteni, ám az edzőtáborozásnak csak akkor látom értelmét, ha velünk tartanak a főiskolások is. A vizsgaidőszakban ugyanis nem akarjuk zaklatni a diplomára hajtó hét játékosunkat. Jelenleg ott vagyunk az élvonalban, mindenképpen a legjobbak között akarunk végezni. A bajnoki cím elhódítását ugyan nem tartom reálisnak, ám a beavatottak átszervezésről suttognak. Ez esetben pedig akár több élcsapat is feljebb kerülhet” – mondta némi hatásszünetet tartva a bősi klubelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?