Beváltak az új vonatok

Beváltak az új vonatok
Szenc/Pozsony |

Beváltak a Szlovák Vasúttársaság által júniusban elindított új vonatjáratok. A vasúttársaság szerint folyamatosan nő az utasok száma.

 

Június elején összesen 56 új járatot indítottak Pozsony és Szenc, illetve Nagyszombat között. A fővárosból Szencre 29 új járat közlekedik, a Nagyszombat környékéről ingázók 27 új járatra válthatnak jegyet. Bő két hónappal a járatok bevezetése után a vasúttársaság még nem tudott pontos adatokat közölni a szerelvények kihasználtságáról. „A széles kínálatra és a nyári időszakra való tekintettel a vasút csak néhány hónap múlva kap releváns eredményeket” – tájékoztatta lapunkat Tomáš Kováč, a vállalat szóvivője. Kováč rámutatott, a tapasztalat azt mutatja, hogy az utasok csak bizonyos idő elteltével kezdenek érdeklődni a járatok iránt. „Szeptemberben és októberben, az tanév kezdete után lehet értékelést végezni, amikor jelentős közlekedési korlátozások várhatóak a régióban” – folytatta a szóvivő. Kováč hozzátette, ettől függetlenül elégedettek a járatok kihasználtságával, folyamatosan nő az új járatokon utazó ingázók száma. „Míg az első napokban kevesebben utaztak a vonatokon, ma – főként csúcsidőben – biztató adatokról beszélhetünk. A reggeli csúcsforgalom idején Pozsonyba induló szerelvények a legnépszerűbbek az utasok körében. Délután Szenc felé telik meg a vonat. A társaságunk elégedett a kihasználtsággal” – közölte a szóvivő.

A hét végétől változott a fővárosba induló helyközi buszjáratok menetrendje és átalakították a tömegközlekedést az integrált területen, ez pedig a vonatok kihasználtságára is hatással lehet. A vasúttársaság a közeljövőben nem tervezi tovább sűrűsíteni a Pozsony és Szenc közötti járatokat.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?