Bátorkeszi Borfesztivál a Szent László-dűlőben

Bátorkeszi |

<p>A korábbi évekhez képest több mint egy hónappal korábban, május 9-én és 10-én rendezi meg a Szegab Polgári Társulás a helyi önkormányzattal közösen a 9. Bátorkeszi Borfesztivált. Az esemény a tavasz egyik legnagyobb bulijának ígérkezik, igazi sztárfellépővel, a legendás Kispál és a Borz zenekarral.</p>

„Az új időpontválasztást az indokolta, hogy június végén, július elején egymást érik a különböző rendezvények, falunapok, fesztiválok, ezért kevésbé kapott hangsúlyt a Bátorkeszi Borfesztivál – mondta Labancz Roland polgármester. – Tavaly változtattunk a lebonyolítás menetén is, míg korábban a község mindkét pincesorán párhuzamosan zajlottak az események és emiatt ingázniuk kellett a látogatóknak, ezentúl váltott helyszínen tartjuk a rendezvénysorozatot: egyik évben a Galambos-dűlőben, a másik évben a Szent László-dűlőben. Idén ez utóbbi a helyszín, itt nyitnak ki a pincék, a Galambos-dűlő borászai pedig borházakban kínálhatják legbecsesebb nedűiket.” Az előzetes regisztráció szerint mintegy harminc borász, pincészet lesz jelen, a helyiek mellett kürti, szentpéteri, madari termelők. „Bátorkeszire a fehér borok közül a zöld veltelíni, az olaszrizling, a rajnai rizling, a fehér burgundi és a chardonnay, a vörösek közül pedig a kékfrankos, szentlőrinci és a cabernet sauvignon a legjellemzőbb” – tudtuk meg Gyöpös Istvántól, a Szegab elnökétől. A minőségi borok mellett finom sülteket, sajtokat és más ínyencségeket is lehet majd kapni, a gyerekeket kézműves-foglalkozásokkal, ugrálóvárral várják, a kulturális programok között pedig mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelőt. Péntek este Nótár Mary és az LGT Revival Band, szombaton a Vinyl, a Jóvilágvan, valamint a Kispál és a Borz ad koncertet. Több év kihagyás után idén ismét megrendezik a borfesztivál keretében az utcai futóversenyt: összesen tíz kategóriában lehet nevezni, nemek, korosztályok, távok szerint. További kísérőrendezvény a Bátorkeszi Sakkünnep, versenyekkel és élő sakkbemutatóval. Szombaton külön buszjáratok indulnak a fesztiválra Budapestről, Párkányból és Komáromból. Ezek útvonaláról, menetendjéről a www.batorkeszi.sk címen találnak részletes tájékoztatást az érdeklődők, és ugyancsak ezen a honlapon olvasható a fesztivál részletes programja is. (PR, vkm)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?