Bankhitelre váltja a KOMVaK az alvállalkozókkal szembeni tartozást

Komárom |

<p>Pályázatot írtak ki a KOMVaK igazgató posztjára; a képviselőknek gyanús volt a rövid jelentkezési határidő.</p>

Banki hitelre váltja az aranyosmaróti székhelyű Hass céggel szembeni tartozását a városi tulajdonú KOMVaK víz- és csatornaművek Rt. Az alapszabály szerint ehhez a testület beleegyezésére is szüksége van a társaságnak, amit meg is kapott. 

Tavaly januárban komoly botrányt váltott ki, hogy a társaság a városvezetés tudta nélkül egy 2,3 millió eurós tartozás fejében elzálogosította 5 millió euró értékű ingó és ingatlan vagyonát a Hass cégnél. Akkor Cséplő Gábor, a KOMVaK igazgatója azzal magyarázta a tranzakciót, hogy Kava vízellátása érdekében egy elodázhatatlan beruházást kellett elvégezniük Komárom és Kava között, a kivitelező cég pedig biztosítékot szeretett volna, hogy megkapja a neki járó összeget. Az akkori alapszabály szerint ilyen döntéshez nem volt szükség testületi vagy a polgármester jóváhagyásra; ez az ügy volt egyébként az egyik kiváltó oka annak, hogy az önkormányzat tavaly módosította a társaság alapszabályát. Szabó Béla, a KOMVaK felügyelőbizottságának tagja, a pénzügyi bizottság elnöke a múlt heti ülésen rámutatott: előnyösebb lesz a társaság számára a banki hitel, mivel hosszabb futamidejű (7 év helyett 10 év), 30 százalékkal alacsonyabbak a kamatok, vagyis kevesebb lesz a havi törlesztőrészlet. A banknak ráadásul minden bizonnyal nem áll érdekében, hogy megszerezze az elzálogosított víz- és csatornahálózatot.

Több képviselő ugyanakkor felvetette, ilyen horderejű döntés tárgyalásakor elvárták volna, hogy jelen legyen a társaság elnöke, aki egyéb elfoglaltságaira hivatkozva még a programpont megvitatása előtt távozott az ülésről. Azt is felrótták az elnökégnek, hogy nem tájékoztatta sem a felügyelőtanácsot, sem a testületet egy további komoly lépésről, a KOMVaK igazgatói posztjára kiírt pályázatról. Igaz, az alapszabály szerint ez nem kötelessége, viszont a tavasszal megválasztott új elnökség a korábbinál nagyobb átláthatóságot és az önkormányzattal jobb kommunikációt hirdetett. Ráadásul nagyon rövid jelentkezési határidőt (március 29.) szabtak meg, ami Andruskó Imre képviselő szerint felkelti a gyanút, hogy eleve nem szabták-e valakire a feltételeket. Korpás Péter képviselő is a határidő meghosszabbítását szorgalmazta. 

Úgy tűnik, az elnökség eleget tett a kérésnek, az egyik regionális lap hétfői számában megjelent pályázati felhívásban ugyanis már április 15. szerepel jelentkezési határidőként. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?