Nagymihály. Összesen 32 páciens – jobbára gyermekek – esetében állapítottak meg A típusú sárgaságot a helyi kórházban. A betegek közül huszonöten Deregnyőről (Drahňov) származnak, a többiek más nagymihályi és varannói járásbeli települések lakói.
Az ok egyelőre ismeretlen
Nagymihály. Összesen 32 páciens – jobbára gyermekek – esetében állapítottak meg A típusú sárgaságot a helyi kórházban. A betegek közül huszonöten Deregnyőről (Drahňov) származnak, a többiek más nagymihályi és varannói járásbeli települések lakói. Dalimír Zobka kórházigazgató elmondta, a bőrgyógyászati osztály ideiglenes leállításával kellett megerősíteniük a fertőzési osztály ügyeletét. A deregnyői községi hivatal munkatársa, Ladányi Klára úgy nyilatkozott, a gócpont és a járvány kitörésének oka egyelőre ismeretlen. Biztos eredmény csak a szakértői vizsgálat után mutatható ki. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.