Az iskolahálózat ésszerűsítése a cél

Ógyalla.

Ógyalla. Az év elején bekövetkezett törvényi változásokról, az új felvételi szabályozásról, az iskolák finanszírozásáról, az április elsejétől esedékes iskolatanácsi választásról és egyéb aktuális kérdésekről tanácskoztak tegnapi munkaértekezletükön a Nyitrai Megyei Hivatal Oktatásügyi Osztályának képviselői, valamint a Komáromi és az Érsekújvári járás középiskoláinak igazgatói.

Helena Psotová osztályvezető kifejtette, a következő időszak egyik fontos kérdése az iskolahálózat ésszerűsítése lesz. Ezt irányozza elő a megyei képviselők által elfogadott, 2015-ig megvalósítandó oktatásügyi koncepció is. „Azt szeretnénk, ha középiskoláink megtisztulnának azoktól a szakoktól, amelyek végzősei iránt a munkaerőpiac nem mutat érdeklődést” – mondta. Úgy véli, egyre nagyobb szerepet kap a minőség, hiszen a határok légiessé válásával az intézmények közötti konkurenciaharc növekszik majd. „A diákalapú finanszírozás bevezetésével elsősorban azok az iskolák kerülnek veszélybe, amelyek nem tudnak elegendő diákot biztosítani maguknak” – tette hozzá. Szerinte az út az egyre nagyobb szakosodás felé vezet. Psotová példaként az érsekújvári közlekedési szakközépiskola keretében szeptemberben nyílt, kizárólag autóipari szakembereket képző irányzatot emelte ki. Ehhez hasonló szakosodás várható például a gépészet terén is. A tanácskozáson jelen volt Dolník Erzsébet, a megyei képviselő-testület oktatásügyi bizottságának elnöke, MKP-s parlamenti képviselő is. Az egyik legégetőbb problémaként az elhanyagolt állapotban lévő iskolaépületek felújítását, korszerűsítését jelölte meg. Utalt arra, hogy a magyar tannyelvű iskolákban – a hosszú évtizedeken keresztül tapasztalható hátrányos megkülönböztetés miatt – hatványozottan jelentkeznek állagmegőrzési problémák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?