Átadták a Városért és a Polgármesteri díjat

V. KRASZNICA MELITTAKomárom.

V. KRASZNICA MELITTA

Komárom. A hagyományoknak megfelelően idén is a Komáromi Napok nyitórendezvényének számító, a két város testületeinek együttes ünnepi ülésén osztották ki a Pro Urbe, valamint a Polgármesteri díjat, és adományozták oda a díszpolgári címet.

Pro urbe, azaz a Városért megtisztelő elismerésben Észak-Komáromban ezúttal id. Batta György és Ipóth Barnabás részesült. A méltatásban elhangzott, az idén hetvenéves id. Batta György író, újságíró hatszor volt különböző szlovákiai magyar lapok főszerkesztője, köztük a Komáromi Lapoké, fél évszázadon át tudósította a pozsonyi rádió magyar adását, de dolgozott budapesti rádióknak és a Duna Televíziónak is, tucatnyi könyve jelent meg, színműveit a Magyar Területi Színház, mesejátékát a Budapesti Gyerekszínház mutatta be. Napjainkban is gyakran találkozni vele előadóként, tárlatok megnyitójaként, könyvbemutatók alkalmával. Ipóth Barnabás a Selye János Gimnázium nyugalmazott matematika-fizika szakos tanára, aki 1991-től tíz éven át állt az iskola élén. Pályafutása során nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, diákjai rendszeresen a fizikai olimpiák kerületi és országos fordulóinak élmezőnyében végeztek. Az ő kezdeményezésére kapta 1995-ben a komáromi magyar gimnázium a Selye János Gimnázium nevet és nevéhez fűződik a Király Püspök Alapítvány újraindítása is. A Polgármesteri díjat öt magánszemély – Švecné Vörös Ilona nyugalmazott óvodapedagógus, Szayka Róbert kempoedző, a sportág egyik szlovákiai meghonosítója, Mária Rosinská, a komáromi közegészségügyi hivatal főosztályvezetője, Ivan Hrivňák professzor, akadémikus és Imrich Krajmer nyugalmazott tanár –, valamint a Rieker vállalat komáromi gyára kapta.

Néhány év kihagyás után ismét díszpolgárt avattak Észak-Komáromban Ivan Reitman személyében. A komáromi születésű világhírű filmrendező, producer, forgatókönyvíró nevéhez olyan hollywoodi sikerfilmek fűződnek, mint a Szellemirtók, az Ikrek, vagy az Ovizsaru. Ivan Reitman egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ünnepségen, de levélben köszönte meg az elismerést. Dél-Komárom önkormányzata ugyanakkor Boldoghy Olivér színész-vállalkozónak, civil aktivistának adományozott díszpolgári címet, egyebek között az anyanyelv használatáért folytatott küzdelméért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?