Alagútrobbanás: a halott lőmester viszi el a balhét

Eperjes |

<p>Befejezte a rendőrség a Šibenik alagútban 2013. augusztus 12-én, 4.30-kor történt, halálos áldozatot és sérülteket követelő robbanás vizsgálatát.&nbsp;</p>

A Szepesalmás (Jablonov) melletti robbanásban az azt iniciáló lőmester életét vesztette, öten megsebesültek. „A lefolytatott vizsgálat, a szekértői vélemények és egyéb tények alapján a nyomozó megszüntette az eljárást, mivel azt elhunyt ellen nem lehet lefolytatni” – közölte Daniel Džobanik, az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. A lőmester teteméből vett biológiai minták elemzése nem mutatta ki alkohol vagy gyógyszerek jelenlétét az áldozat szervezetében. A szakértői vizsgálat szerint életét az azonnali orvosi beavatkozás sem menthette volna meg. A halál a robbanás és a lőmesterre zuhanó kövek okozta sérülések együttállása miatt következett be.  A rendőrség megállapította, hogy a munkáltató több munkabiztonsági előírást is megsértett, ennek kivizsgálása a Nemzeti Munkafelügyelet és a körzeti bányakapitányság hatáskörébe tartozik. A vizsgálat megállapította, hogy a lőmester nem a robbantási tervben foglaltaknak megfelelően járt el az előző robbantásoknál fel nem robbant robbanóanyag-maradványok megsemmisítése során. Közvetlenül ez volt a tragédia kiváltó oka. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?