A roma holokauszt áldozataira emlékeztek Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<p>A roma holokauszt 70. évfordulóján Szlovákia egyetlen ilyen témájú emlékművénél emlékeztek meg az áldozatokról tegnap délután civil és politikai szervezetek.</p>

Az ünnepséget a dunaszerdahelyi székhelyű Romológiai Kutatóintézet szervezte, a koszorúzáson részt vett többek között Peter Pollák romaügyi kormánybiztos is.

A rendezvényen részt vettek az amerikai, az osztrák, a magyar, a cseh és a spanyol nagykövetség képviselői, Dunaszerdahely és a környező települések önkormányzata, a civil szervezetek képviselői, valamint I. Róbert roma király is. „A haza fogalma nekünk az élni akarást jelenti” – mondta Ravasz József romológus, a Romológiai Kutatóintézet vezetője, majd felhívta a figyelmet arra, hogy sok roma esik rasszista bűncselekmény áldozatává. Hangsúlyozta, a megemlékezéssel fel akarják hívni Európa figyelmét a romákat fenyegető veszélyekre – az egyre gyakoribb rasszista megnyilvánulásokra.

Peter Pollák romaügyi kormánybiztos beszédében kiemelte, nemcsak a 2900 roma áldozatra, hanem a koncentrációs táborokban meghalt közel 6 millió emberre is emlékeznek. „Ez az emlékezés nagyon fontos számunkra nemcsak a tiszteletadás és a tapintat miatt, hanem az elfogadás és az egymás mellett élés szempontjából is” – hangsúlyozta Peter Pollák.

1944-ben augusztus 3-ra virradó éjjel 2900 romát végeztek ki az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborban. A táborba főként Lengyelországból, de egész Európából deportálták az embereket, gázkamrákban végezték ki őket. A meggyilkoltak többségében idős, beteg emberek, valamint anyák és gyermekeik voltak. A romák Európa-szerte augusztus másodikán emlékeznek meg a szörnyű eseményről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?