A polgármester tanácsa: otthon hordjunk mackónadrágot

Érsekújvár |

<p>Öt százalékkal csökkentette a hőt a lakásokban a Bytkomfort Kft., a válság idejére a fogyasztásra vonatkozó nyolcas fokozat lépett életbe.</p>

Tóth István, a hő szolgáltatásával és előállításával foglalkozó cég ügyvezető igazgatója a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: az érsekújvári, ógyallai és pozsonyi lakások számára biztosítják továbbra is folyamatosan a meleget.
„Nem rózsás a helyzet, de szerencsére vannak tartalékaink. Sem a lakásokat, sem az érsekújvári Kapisztóry Ferenc Kórházat nem fenyegeti az a veszély, hogy leáll a fűtés. Ugyanez érvényes az általunk biztosított melegvízszolgáltatásra is“ - tette hozzá Tóth. Akadnak ugyan fogyasztók, akik takarékossági okokból kikapcsolják a fűtést a lakásukban. „Naponta ülésezik a cég válságstábja, értékeli a kialakult helyzetet. Abban az esetben, ha újabb megszorító intézkedésekre lenne szükség, a cég a kogenerációs -hőenergia-termelő egységének -működését korlátoznánk, vagy állítanánk le“ - egészítette ki az elmondottakat Tóth. Érsekújvárban az önkormányzat éjszakánként spórol a városháza fűtésén, és bezárták a fedett uszodát. A műjégpályát az éppen esedékes mérkőzések idejére nyitják csak meg. Ma megtartják a város reprezentációs bálját a Millennium Sportcsarnokban. Gejza Pischinger polgármestertől a sajtótájékoztatón megtudtuk, az önkormányzati iskolák és a városháza fűtése továbbra is biztosított. A város első embere fegyelmezettségre inti a lakosokat, és arra éri őket, próbálják megszokni, hogy a lakásban 21,5-22 fokos hőmérséklet van, vegyenek fel melegítőt. Lapunk azon kérdésére: mi lesz, ha elhúzódik a válság és életbe lép a kilences takarékossági fokozat, Tóth István és Gejza Pischinger azt válaszolta: akkor bezárják az iskolákat. A lakásokat azonban továbbra is fűteni fogják.
Az érsekújvári energiaszolgáltató cég dolgozói elmondták, a nagy fagyok idején szórják az utakat. A céghez tartozó lakóházak gondnokai minden nap megkapják az ehhez szükséges szóróanyagot. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?