A pénzszerzés fortélyai

Kassa. A technológiai újításokat bevezetni kívánó, illetve külföldi partnereket kereső kis- és középvállalkozóknak kínál segítséget a PROPASS nevű kezdeményezés. A programot koordináló kassai Novitech Partner cég uniós támogatásokhoz igyekszik juttatni a jelentkezőket, a pályázatírás rejtelmeibe való bevezetéssel.

Kassa. A technológiai újításokat bevezetni kívánó, illetve külföldi partnereket kereső kis- és középvállalkozóknak kínál segítséget a PROPASS nevű kezdeményezés. A programot koordináló kassai Novitech Partner cég uniós támogatásokhoz igyekszik juttatni a jelentkezőket, a pályázatírás rejtelmeibe való bevezetéssel. Az ország nyolc nagyvárosában, azaz valamennyi régióban szerveznek konzultációkat, az első ilyen találkozó a múlt kedden valósult meg Kassán neves szakemberek vezetésével.

Rudolf Takáč, a kezdeményezés menedzsere elmondta, hogy a programot közösen valósítják meg a nagyszombati Tervezésirányítási Társasággal (SPPR), valamint a pozsonyi Tudomány és Technológiafejlesztés Központtal (SARC), az előkészületek pedig már tavaly megkezdődtek. Idén júniusban a felek szerződést írtak alá az Európa Bizottsággal, szeptemberben pedig kezdetét vette az oktatás. Ez a tanfolyam a különböző pályázatírási tanácsadó cégek szolgáltatásaival ellentétben teljesen ingyenes, az összes költséget az Európai Unió állja. Talán emiatt jelentkezett a felhívásra összesen mintegy 600 érdeklődő. Közülük azonban nem mindegyik felelt meg a kritériumoknak, a program keretében ugyanis csak olyan cégek képviselőit képezhetik tovább, amelyek 250 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztatnak, éves forgalmuk nem haladja meg a 40 millió eurót, és önálló jogi személyként működnek, 25 százalék feletti tulajdonrésszel. Ezen feltételeknek hatvan jelentkező tett eleget, számukra lehetővé tették az interneten keresztül történő oktatást, speciális e-learning kurzusok segítségével.

A projekt 25 hónapig tart, és Takáč szerint pont a legjobbkor indult, mivel az elkövetkezendő időszakban a szlovákiai kis- és középvállalatok az eddiginél sokkal jobb eséllyel pályázhatnak uniós fejlesztési támogatásért. Az internetes tanuláson felül öt intenzív tréningen is részt vesznek a kiválasztottak, akik az unió 6. Keretprogramjának feltételei szerint sajátítják el a pályázás fortélyait. „A strukturális támogatási alapok merítése még csak most kezdődött, innentől már a kis- és középvállalkozókon múlik, milyen mértékben tudják kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Ehhez azonban meg kell tanulniuk pályázni, azaz nem elég a jó ötlet, azt prezentálni is tudni kell” – állítja Takáč. A gyártási folyamat korszerűsítésére irányuló technológiai újítások, valamint a termékfejlesztés a program kezdeményezői szerint fontos terület a kis- és középvállalkozásokon belül, mivel nagyban növelheti a versenyképességet a hazai, illetve az európai piacon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?