A legértékesebb valuta két szó: Ben macarim

Beder Tibor könyvének borítólapja A csíkszeredai földrajztanár, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője 1982 augusztusában indult el Zágonból gyalogszerrel, hogy felkeressen egy törökországi falut, Macarköyt (Magyarfalut), ahol 450 évvel ezelőtt telepedtek le a község Magyarországról érkezett lakosai. Bár mára már egy szót sem értenek őseik nyelvéből, mégis magyarnak vallják magukat. A falu polgármesterének személyi igazolványában is ez szerepel, lakhelye: Macar (olvasd: madzsar) azaz magyar.

Beder Tibor először 1981-ben az Élet és Tudományban, a Dr. Ispay Ferenc New York-i tanár tollából megjelent cikkben olvasott a törökországi magyar faluról. Akkor határozta el, hogy felkeresi ezt a települést, mégpedig azzal a céllal, hogy megfejtse a nemzetiség megmaradásának titkát, hiszen ez mindenütt foglalkoztatja a kisebbségben élő magyarokat. Az utazás módjára, a gyaloglásra egyrészt a nagy elődök példája sarkallta, másrészt azért választotta ezt a formát, mert így ismerhette meg leginkább a török népet.

Az utat szakaszokban tette meg, hiszen annak idején, a nyolcvanas években nem lehetett Romániából csak úgy külföldre menni. Először otthon gyalogolt, Zágontól a bolgár határig, majd 1985-ben sikerült átgyalogolnia Bulgárián. „Harminc kilométerre a török határtól megállítottak, s azt mondták, számomra itt véget ért Európa.” Ezért aztán a következő évben ismét Zágonból, de más irányba indult, átgyalogolta Erdélyt. A törökországi útra csak az 1989-es változások után kerülhetett sor. „Azon a nyáron 817 kilométert gyalogoltam negyven kilométeres napi álaggal” – emlékezik vissza az utazó. – „Volt egy értékes valutám, mindössze két szó: Ben macarim, ami törökül annyit jelent: magyar vagyok. Ha ezt bárhol Törökországban elmondtam, rögtön barátként fogadtak, és teával kínáltak. Ha pedig azt is elmondtam: Türk ve madzsar kardestir – azaz: a török és a magyar testvér, étellel is kínáltak, és válogathattam, hogy kit válasszak éjjeli szállásadómnak, annyian jelentkeztek”. És éppen ez az, ami Beder Tibor könyvében érdekes, hogy száznyolcvan fokos fordulatot vesz a törökökről alkotott eddigi elképzelésünk. Hiszen mi itt, magyarlakta vidéken a törököt mindig is ellenségként kezeltük, elég csak a mondásra gondolni: Rossz szomszédság, török átok! Vagy ha magyarság sötét időszakait akarjuk felidézni, akkor a tatárjárást, a törökdúlást emlegetjük.

Beder Tibor testvérnemzetként írja le a törököket. Sőt mi több, még a nyelvrokonság kérdését is boncolgatja, ismertetve azt a tézist, hogy nyelvünk nem is a finnugorral, hanem a török nyelvvel rokon. Erre jó néhány példát is találunk a könyvben hiszen a szerző sok török szót használ.

A Gyalogosan Törökországban nem egyszerű élménybeszámoló. Ez a könyv egyszerre útinapló, földrajzkönyv, történelemkönyv, néprajzi tanulmány, nyelvtankönyv, de még szakácskönyvnek sem utolsó, habár az ételek elkészítését nem részletezi, de milyenségüket ínycsiklandozó módon írja le. A könyvből megtudhatjuk, hogy ma Törökországban azt tartják, és az iskolában is azt tanítják, hogy mi, magyarok a tíz ugor törzs egyikéből származunk, s így a legnyugatabbra vándorolt török népnek tartanak bennünket. Amellett hogy a szerző pontosan leírja, milyen útvonalon, mely hegységeken, völgyeken és településeken keresztül gyalogolt, a talpalás közben el-elkalandozik a távoli múltba, s ezeken a kalandozásokon keresztül az olvasó megismerkedhet a török nép és az iszlám vallás eredetével, a törökországi építészeti remekművekkel, de például a Rodostóban tett látogatás kapcsán feleveleníti a Rákóczi-szabdságharcot is. Az általánosan ismert tény, hogy II. Rákóczi Ferenc a rodostói száműzetésben élte le hátralevő életét, de azt talán kevesebben tudják, hogy az 1848-49-es forradalom leverése után Kossuth Lajos is Törökországban vendégeskedett. Másfél évig élt Kütahya városában, ahol ma múzeuma van.

A szerző azonban nemcsak erről szól a könyvében, hanem még Kossuth alkotmánytervezetét is ismerteti az olvasóval. Megismerkedhetünk az iszlám vallás különlegességeivel, például, hogy még véletlenül sem fordulhat elő, hogy egy nő a férfiakkal együtt üljön asztalhoz, vagy hogy a feleség férjét elkísérje a vendégszobába, ha látogató érkezik. A szerző által keresett és megtalált Magyarfaluban, vagyis Macarköyben más a helyzet, ott az asszony kézcsókkal fogadta a vendéget, és az étkezésnél is jelen volt, ez is jelzi, hogy különböznek a őslakosoktól, habár ma már ők is mind iszlám vallásúak.

Temetőjükben a régi sírkövek olyan motívumokat őriznek, amelyek régi magyar temetőkben is megtalálhatók. S habár Macarköy mai lakosai már egyáltalán nem értenek magyarul, büszkén vallják magukat magyar eredetűnek, s az odatévedt magyart testvérként fogadják. Sokféle szempontból tanulságos könyv a Gyalogosan Törökországban, s azt olvasva az ember kedvet kap ahhoz, hogy a valóságban is megismerkedjék ezzel a különös és érdekes országgal.