A komáromi útkarbantartók minden gépe az utakon

Komárom |

<p>A Nyitrai Regionális Útkarbantartó Részvénytársaság komáromi részlegének valamennyi hókotrója a kora reggeli óráktól tisztítja a járás útjait.&nbsp; A folyamatos havazás miatt azonban &ndash; főleg a másod- és harmadrendű utakon &ndash; így is több centiméter vastagságú hóréteg képződött.</p>

„Vállalatunk közel 400 kilométernyi útszakasz tisztításáért felel, természetesen elsőbbséget élveznek az első osztályú utak” – mondta lapunknak Richard Strákoš részlegvezető.

Mint megtudtuk, mind a kilenc gépünk egész nap folyamatosan dolgozik, szerződéses partnereik segítségét nem kellett igénybe venniük. „Az utak, ha hókásásak is, de járhatóak. A gépjárművezetőknek ilyenkor persze alkalmazkodniuk kell az időjárási és útviszonyokhoz, és a megszokottnál hosszabb menetidővel kell számolniuk” – tette hozzá a részlegvezető.

Több polgármester arról számolt be lapunknak, hogy a községek belterületén saját hókotróikkal segítették az egyénként az útkezelő vállalat kezelésében lévő főutak tisztítását, ám azt már anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy a települések között is takarítsák a havat.

A nap folyamán a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság közleményben figyelmeztette az autósokat a kedvezőtlen útviszonyokra a Komáromi járásban. Kora délutánig szerencsére balesetről nem érkezett jelentés.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?