A Katolikus Rádió és a Rádio Lumen hírcseréje

Érsekújvár. A Regionális Mű-velődési Központban ezen a héten kezdték meg a besztercebányai Rádio Lumen és az egri Katolikus Rádió hírműsorainak fordítását. Ez azt jelenti, hogy az intézményből a szlovák adó műsorait magyar, a magyar rádiójét pedig szlovák nyelven továbbítják.

Érsekújvár. A Regionális Mű-velődési Központban ezen a héten kezdték meg a besztercebányai Rádio Lumen és az egri Katolikus Rádió hírműsorainak fordítását. Ez azt jelenti, hogy az intézményből a szlovák adó műsorait magyar, a magyar rádiójét pedig szlovák nyelven továbbítják. Stugel Tibor, a Nyitra megye önkormányzata által létrehozott Regionális Művelődési Központ igazgatója lapunknak elmondta, az egri rádió támogatásával hamarosan elkészül az a stúdió is, amelyben az érsekújvári régióval kapcsolatos híreket is szerkeszthetik majd. „Tükörpályázatként adtuk be az ezzel kapcsolatos terveinket, támogatást remélve a Phare-CBC-től. Sajnos, csak az egri pályázatot fogadták el, tehát mintegy 50 ezer euró feléből kell megvalósítanunk az elképzeléseinket” – jegyezte meg Stugel. A szlovákiai és a magyarországi rádió hetente egyszer vesz majd át egymástól hír-blokkot – az érsekújvári szerkesztők közvetítésével. „Idővel az egri Katolikus Rádió kihelyezett stúdiójává szeretnénk válni, s ehhez komoly felszerelést is kaptunk” – avatott be a tervekbe Magyar Béla, a központ munkatársa. – Később, önálló frekvencián, olyan adást szeretnének indítani, amelyben a régióban élő emberek munkájára hívnánk fel a figyelmet. Jelenleg elsősorban a két rádió közti rendszeres információcserére törekszünk, nyárra pedig közös keresztény ifjúsági találkozókat tervezünk. Stugel Tibortól azt is megtudtuk, hogy egy olyan multimediális CD-t is szeretnének megjelentetni, amelyen felvidéki magyar költők verseit zenésítik meg magyarországi és szlovákiai előadók, köztük a Kicsi Hang Duó, a Vándor, a Kor-Zár és a Borostyán. Pályázatuk része egy a hazai és külföldi vállalkozók együttműködését segítő információs hálózat építése is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?