A Kálváriához közeli artézi kút Thain Jánost is megihlette

A Kálváriához közeli artézi kút Thain Jánost is megihlette
Érsekújvár |

A Szebb a város virágokkal projekt kidolgozója, Danczi Dominika tavaly az érsekújvári sétányt ültette ki virágokkal. Idén 1660 euró támogatást kapott Érsekújvár részvételi költségvetéséből, hogy az önkéntesekkel együtt felújítsa a Kálváriához közeli artézi kút környékét.

A sétányon lévő virágágyásokba olyan növények kerültek, amelyek minden évszakban megélénkítik a város központját, máig nagyon jó visszajelzéseket kapunk erre a projektre. A közterületekért senki sem érez felelősséget, holott a mindenkié, mégis senkié féle térségeken lényegesen sok időt töltünk” – mondta Danczi Dominika.

Hasonlóan kellemes, szemet gyönyörködtető kis teret szeretne kialakítani a Kálvária alatt. „Első látásra egyszerű, évek óta elhanyagolt parknak tűnik ez a terület. Egyfajta átkelő-, illetve átjáró hellyé vált, semmi okunk megállni, elidőzni benne. Sajnálom, hogy a város éveken át nem törődött a történelmi jellegű területtel, holott az egykori városi erőd egyfajta előteréről van szó. A Forgács bástya helyén 1779-ben építették meg a Kálváriát, amely azon kevés helyek egyike, melyek az 1944-45-ös bombázásokat követően épségben maradtak Érsekújvárban” – egészítette ki az elmondottakat Danczi Dominika. A projekt beterjesztője úgy véli, különös gondot kellene fordítani minden olyan helyre, melynek történelmi értéke van, egyrészt az érsekújváriak, másrészt a városba érkező látogatók miatt.

„Mintegy nyolc méter mély, téglákkal kirakott kút van a téren, melyet már 1938-ban lefotóztak, és 1951-ben Thain János az egyik festményén is megörökítette. Az alkotásra Melecski Lajos, az Érsekújvári Fotóalbum Polgári Társulás tagja hívta fel a figyelmemet.

A kút felújítási munkálatai nem képezik a projekt részét. Nyilvános gyűjtést szervezünk. Segítséget kaptunk Ponesz Róbert vállalkozótól, aki egy vízpumpák javításával is foglalkozó cégben dolgozik. Igényes, bonyolult javítási munkálatok előtt állunk, már most hálás vagyok mindenkinek, aki hajlandó támogatni bennünket” – mondta Danczi Dominika. A kút környékére csaknem négyszázötven növényfélét és több mint ezer hagymagumós virágot ültetnek ki. A régi gesztenyefák miatt nem sok csapadék jut a növényeknek, ezért az árnyékos helyeket kedvelőket választják. Padokkal, szemetes kukával teszik teljessé a pihenőparkot, ezt a területet leszórják kaviccsal. A részvételi költségvetésből támogatást nyerők ígéretet tesznek a városnak, hogy a továbbiakban is gondozzák majd a kiválasztott, felújított területet. Danczi Dominika elmondta, a korábbi projekt megvalósításakor növényszakértőkkel, tájépítészekkel, különféle mesterekkel dolgoztak, hogy a civil projekt hosszú távon szolgálja a lakosokat. „Az önkéntes munka szép és felszabadító. Végtelenül hálás vagyok mindenkinek, aki ebben támogat, elsősorban a férjemnek és a családomnak. Rendkívül időigényes az ezzel járó szervezési munka. Az idegenforgalom területén dolgozom, ezt a szakot tanultam, és az önkéntesség során is alkalmazom a tapasztalataimat. Érsekújvár legyen szerethető és felejthetetlen élmény mindenki számára” – tette hozzá Dominika.

A projektet megvalósító önkéntesek gyakran hozzák magukkal a gyerekeiket, fontosnak tartják, hogy már egészen kicsi koruktól részt vegyenek a városszépítő tevékenységben és tiszteljék az életkörnyezetüket. Matúš Vallo építészt idézte végezetül a projekt kidolgozója: A bölcs város nem nagyságában, hanem minőségében növekedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?