A horgászok ajándéka a beteg gyerekeknek

Érsekújvár. Meghallgatásra talált az érsekújvári Egyetemi Kórházban működő gyerekosztály főorvosának, Michal Medovarskýnak a kérése, hogy az intézménynek nagy szüksége lenne továbbra is a szponzorok adományaira.

Érsekújvár. Meghallgatásra talált az érsekújvári Egyetemi Kórházban működő gyerekosztály főorvosának, Michal Medovarskýnak a kérése, hogy az intézménynek nagy szüksége lenne továbbra is a szponzorok adományaira. Az említett osztályon a kis páciensek korszerűbb ellátásához újabb, a betegek állapotát megfigyelő berendezésekre lenne szükség. A horgászszövetség érsekújvári alapszervezete a napokban tízezer koronát ajándékozott az ötven betegággyal rendelkező osztálynak. Imrich Matuška, a kórház vezetésével megbízott igazgató és Michal Medovarský osztályvezető főorvos Rudolf Hlavácstól, a horgászszövetség helyi elnökétől és Robert Cimbalík titkártól vette át a támogatásról szóló jelképes csekket. A gyerekosztály műszaki berendezéseinek jelentős részét már eddig is vállalkozók és különféle szervezetek, alapítványok támogatásával vásárolták. Az 1921-ben alakult helyi horgászszövetség tagjai rendszeresen támogatják a város gyermek- és ifjúsági rendezvényeit. Legutóbbi gyűlésükön a horgászok úgy döntöttek, ezúttal a kis betegek mielőbbi gyógyulásához szeretnének hozzájárulni. Imrich Matuška kórházigazgató az egészségügyi intézmény nevében mondott köszönetet az adományozónak. Az egészségügyben tapasztalható anyagi gondok ma egyetlen kórház számára sem teszik lehetővé, hogy elképzeléseik szerint korszerűsítsék a betegellátást, ezért nagyra becsülik minden jó szándékú ember támogatását. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?