Ismét a bíróság elé állt a fiatal lányt megkéselő diák

policia-vazba-utok-tomas-skolacka-alena

A kerületi bíróságon folytatódott annak az orvostanhallgatónak a pere, aki tavaly az utcán támadott meg két tizenéves lányt. Az egyik 15 éves diáklányt késsel szúrta meg, nyilvánvaló indíték nélkül, a lányok és a támadó ugyanis nem ismerték egymást. A lány életét egy gyors műtét mentette meg.  

Bár a bíróságon már több meghallgatásra is sor került, a vádlott, azaz Tomáš még nem tett vallomást. Még mindig nem tudni, mi volt az indítéka a két tinilány elleni támadásának. Tavaly tavasszal egy konyhakéssel szúrta hasba a 15 éves Alenkát, aki a gyors műtét nélkül nem élte volna túl a támadást.  

Barátnőjének, Luciának sikerült elmenekülnie támadója elől, de lelkileg még egyikük sem épült fel abból, amit átéltek.  

„Nem érzik magukat biztonságban, ha szembe jön velük egy férfi” – mondta Diana Messinger, az áldozatok ügyvédje.  

A bíróságon pszichiátriai szakértők tettek vallomást. A jelentések szerint, amelyeken több mint hat hónapig dolgoztak, a vádlott nem szenvedett semmilyen mentális zavarban. 

„A szakértők abszolút kizárták, hogy bármilyen mentális rendellenességben szenvedett volna. Éppen ellenkezőleg, azt mondták, hogy teljesen megmaradtak az ellenőrzési és felismerési képességei” – mondta Messingerová.  

A védelem viszont nem ért egyet a szakértőkkel, és saját jelentést készít: 

„Pszichiátriai és pszichológiai szakértői véleményt készíttettünk, mivel nem értünk egyet a hatóságok által felkért szakértők következtetéseivel ebben az ügyben” – reagált Rastislav Urbani védőügyvéd.  

A két lány szülei egyetlen tárgyalást sem hagytak ki. Remélik, hogy a bíróság hamarosan igazságos ítéletet hoz. Gyilkossági kísérletért a vádlott 25 évtől életfogytiglanig terjedő börtönbüntetést kaphat.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?