A felvidéki cserkészet száz évvel ezelőtti indulásáról is megemlékeztek

Ipolyság |

<p>A múlt hét végén Ipolyságon rendezte éves értékelő közgyűlését a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség. A résztvevők megemlékeztek a felvidéki magyar cserkészet indulásának 100. évfordulójáról is.</p>

Az ünnepléssel egybekötött hétvégén a cserkészek szervezetük jövőjéről, valamint a fiatalokkal és gyerekekkel való foglalkozás érdekében elengedhetetlen vezetőképzésről is tanácskoztak. A jubileumra elkészült az interneten bárki számára elérhető digitális cserkészkönyvtár is.

A XIX. Szövetségi Közgyűlésen több mint 50 cserkész vett részt. Első programpontként szavalattal, köszöntőbeszéddel emlékeztek a felvidéki cserkészet kezdeteire. 1913-ban Komáromban alakult meg az első felvidéki magyar cserkészcsapat, nem sokkal az anyaországi Magyar Cserkészszövetség létrejötte után. Az évforduló alkalmából Lőwy János, Ipolyság polgármestere is köszöntötte az egybegyűlteket, majd Mahulányi József püspöki helynök mondott beszédet.

Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke hangsúlyozta, fontos odafigyelünk a múlt eseményeire is, mert csak abból tanulva tudunk továbblépni a jelenben a jövő felé. ,,Fontos a múlt és az emlékek, de nem úgy, hogy abban éljünk, hanem abból tanulva a mai dolgokat igyekezzünk úgy alakítani, hogy a jövőben azok még jobbak legyenek” – mondta Csémi Szilárd.

Ezt követően a küldöttek meghallgatták a szervezet működéséről szóló éves beszámolókat, majd az alapszabályok aktualizálásával foglalkoztak.

Délután a Szövetségi Cserkésztanács elnöke, Kocur László felvágta az ünnepi tortát. A közgyűlésen bemutatták az elmúlt évek munkájának eredményét, az elektronikus cserkészkönyvtárat is, mely a Szlovákiai Magyar Cserkészek Cserkészgyűjtemény kiadványainak digitalizált változata. A könyvtárat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség által működtetett konyvtar.szmcs.sk címen érhetik el az érdeklődők.

Vasárnap a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képzésvezetői tartottak megbeszélést - az aktuális helyzet feltérképezése mellett a jövőbeli tervekről, határokon átnyúló képzésekről értekeztek.

A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség május 23-a és 26-a között a nyilvánosság részére is nyitott rendezvénysorozattal - cserkészkiállítással, konferenciával és a hagyományos Országos Cserkésznappal - ünnepli a felvidéki cserkészet indulásának 100. évfordulóját. (szmcs-p, ú)
 

 


 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?