A csapatszellem a tanyiak fegyvere

Tany. „A múlt évben egy hajszállal maradtunk le a feljutásról, és most csak azért is meg akarjuk mutatni, hogy a felsőbb osztályban a helyünk.” Ezek a szavak Koton László szájából hangzottak el, aki a tanyi csapat és egyben az egész bajnokság legjobb góllövője.

Tany. „A múlt évben egy hajszállal maradtunk le a feljutásról, és most csak azért is meg akarjuk mutatni, hogy a felsőbb osztályban a helyünk.” Ezek a szavak Koton László szájából hangzottak el, aki a tanyi csapat és egyben az egész bajnokság legjobb góllövője. A cél eléréséhez jó úton haladnak, hiszen ősszel megnyerték a komáromi területi bajnokság II. osztályát, mégpedig úgy, hogy hazai környezetben százszázalékos mérleggel büszkélkedhetnek. Ehhez a sikerhez nagyban hozzájárult a már említett gólgyáros, aki testvérével együtt 18 gólt rúgott, és egyikük szinte mindig betalált. „Több dolog is motivált: szinte hetente láttam a nevemet az újságban, a szurkolók minden meccsen biztattak, és benne volt a pakliban az egészséges testvérpárharc is, hiszen Péter jobb volt nálam, és meg akartam neki is mutatni, hogy mire vagyok képes.” Koton László szerint a csapatszellem volt az, amiben jobbak voltak a többieknél, hiszen baráti kapcsolat van a focisták között, és szeretetből fociznak.

A kollektív erejét Keszegh Róbert, a csapat pénztárosa és balhátvédje is megerősítette: „A miénk a legjobb játékoskeret, amely már tavalytól együtt van. Mindenkinek a munka az első, ezért az edzéseken nem tudunk kellő létszámban részt venni, viszont sok felkészülési meccset játszunk. Előfordul, hogy a bajnoki mérkőzéseken nem teljes a csapat, és többnyire ilyenkor vesztünk pontokat.” Bármennyire is remekel a tanyi tizenegy, nem mondható el róluk, hogy egyeduralkodók a bajnokságban, és ezzel ők is tisztában vannak. „A végső elszámolásnál a lakszakállasiak lehetnek a legnagyobb ellenfeleink, de az izsaiak és az őrsújfaluiak is veszélyeztethetnek bennünket. Mindent eldönt a tavaszi sorozat, ami egyik vetélytársunknak kedvező, a másiknak nem. Nekünk úgy jött ki, hogy ugyanolyan nehézségű mérkőzéseink lesznek, mint az őszi idényben” – tekint a jövőbe Keszegh Róbert. (hp)

Kik képviselik a falut?

A JÁTÉKOSKERET: Ledeczky Sándor, Cseh Sándor, Tamási Sándor, Keszegh Róbert, Marton Roland, Németh Timót, Tamási Norbert, Buday Zsolt, Koton Péter, Bódis Tibor, Koton László, Fitus Gábor, Antala László, Adamik Iván, Soós Krisztián, Balha Zoltán, Földes Lajos, Molnár Ottó.

EDZŐ: Magyarics Attila

LEGJOBB GÓLLÖVŐ: Koton László, 12 gól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?