30 éve, januárban megbénult az ország

<p>Megkérdeztük olvasóinkat, emlékeznek-e az utóbbi harminc év legkeményebb telére.</p>

Arra, hogy az utcai hőmérő napokig -17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet mutatott, és 30-50 centiméteres hó borított mindent. Bezárták az iskolákat, megbénult a  közlekedés, üresen álltak a boltok, totális káosz uralkodott az egész országban. 1987 januárját írtuk. Aki átélte, sosem felejti el, függetlenül attól, hogy óvodás volt-e vagy már felnőtt. Több olvasónk és munkatársunk is megosztotta velünk emlékeit, fényképeit.       Hajnali ötkor szüleim és nagymamám izgatott sutyorgására ébredtem. Azon tanakodtak, mi legyen, hogyan menjenek munkába. Diószegen laktunk. Édesapám Pozsonyban, édesanyám Galántán dolgozott. Apám végül vonattal eljutott Pozsonyba, ahol a tömegközlekedés összeomlott. Anyám nem jutott el a munkahelyére, mivel az autóbuszok nem jártak. Másnap már a vonatok se, ezért apu is otthon maradt. Az iskola csupán kőhajításnyira volt a házunktól, de a tanítás szünetelt. A váratlan szünetet arra használtuk ki, hogy elmentünk sínadrágot venni a helyi „Odevyba”. Ma is élénken él bennem a kép, ahogy anyu kezét fogva megyek az üzlet felé, miközben az út mentén a hófal szinte az égig ér. (Gulyás Zsuzsanna, az Új Szó tudósítója)   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262987","attributes":{"alt":"Dunaszerdahelyen sokan megörökítették a harminc évvel ezelőtti legendás telet. 1987 januárjáról szinte mindenkinek van fotója.","author":"Forrás: Dunaszerdahely Facebook-oldal","class":"media-image","height":"305","title":"Dunaszerdahelyen sokan megörökítették a harminc évvel ezelőtti legendás telet. 1987 januárjáról szinte mindenkinek van fotója.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Csehországban is gondok voltak akkor a nagy fagyok miatt. A tévéhíradóban mutatták, hogy Prága körül is akadozik az áramellátás. Mentek a riporterek megtudni ennek az okát a mělníki hőerőműbe. Azt a választ kapták, az a gond, hogy akadozik a szénellátás. Nyomozni kezdtek, mi a helyzet a szénnel. Eljutottak a mělníki kikötőbe, ahol szénnel megrakott pontonok vesztegeltek. Ott azt a válasz kapták, hogy nem tudják kirakni a szenet a pontonokból, mert a daruk villanyáramra működnek, az áramellátás pedig akadozik.  Azután arról szólt a híradó, hogy Tiszacsernyőben vesztegelnek az áruval teli tehervonatok, nem lehet kirakodni, mert befagyott az ajtajuk. Hírt adtak arról is, hogy válságstáb alakult jó nagy létszámmal, ahogy látszott, minimum húszan voltak. Üléseztek naphosszat, keresték a megoldást. Azt is mutatták, hogy a síneken vesztegelő vagonok ajtajáról két melós próbálja ácskapoccsal leverni a jégcsapokat. Arra gondoltam, ha a válságstáb húsz tagja is ácskapcsot ragadna, talán nem kellett volna annyit ülésezni. Kár volt a sok kávéért, üdítőért, a jegyzőkönyveket író titkárnők elvesztegetett idejéért. (Takács László)  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262988","attributes":{"alt":"Pozsonyban lapátot osztogattak, hogy az emberek segítsenek a temérdek hó eltakarításában.","author":"Forrás: Dunaszerdahely Facebook-oldal","class":"media-image","height":"301","title":"Pozsonyban lapátot osztogattak, hogy az emberek segítsenek a temérdek hó eltakarításában.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Fiatal katonaként vettem részt egy téli nagy gyakorlaton a Šumavában. -36 fok volt, nem tudták bestartolni a tankokat, és szinte naponta hordták a pilzeni kórházba az elfagyott kezű, lábú, orrú katonákat... Háromnapos taktikai gyakorlaton voltunk, két éjjelt az erdőben, tábortűz mellett töltöttünk a hóviharban. A tábortűznél a nappali meneteléstől átnedvesedett ruhánk a hátunkon megfagyott, elöl megolvadt és vizes lett, úgyhogy 10 percenkét megfordultunk. De akkor a hasunkon fagyott meg a ruha, és a hátunkon olvadt fel. A fegyvereinkre és a ruhánkra fehér zúzmara rakódott, rájöttünk, hogy egyfolytában pislogni kell, mert ha nem, megfagy a könny a szemünkön, vagy összeragad a szempillánk. Borzasztó volt, de szerencsére túléltük. (Trenka Ferenc)   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262990","attributes":{"alt":"A Csallóközben az óriási hótorlaszok miatt szinte minden utca szánkópályává vált.","author":"Forrás: Dunaszerdahely Facebook-oldal","class":"media-image","height":"307","title":"A Csallóközben az óriási hótorlaszok miatt szinte minden utca szánkópályává vált.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A komáromi  Munka utcai alapiskola fiatal tanítójaként, várandós kismamaként éltem meg azokat a napokat. Nagy hassal, 4 éves kisfiammal verekedtem magam keresztül a városon az iskoláig. A bejáró diákok nem is tudtak bejönni, a komáromiak pedig úgy át voltak fagyva, hogy a fűtőtest mellé ültettem őket. A radiátoron szárítgattuk a ruháikat is. Húszperces órákat tartottunk, mondanom sem kell, nem volt igazi tanítás, főleg játszottunk. A gyerekek külön díjazták, hogy velem volt a kisfiam is, mert nem jutottam el vele az óvodáig. (Héder Ágnes)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262798","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"480","title":"A vágsellyei havilap februári címoldala. Vastag hótakaró alatt a város központja","typeof":"foaf:Image","width":"351"}}]]      Szülési szabadságon voltam, s egy ligetfalui lakótelepi ház nyolcadik emeletéről bámultam, ahogy az emberek a farkasordító hidegben, a széllel minden méterért megküzdve próbáltak eljutni a buszmegállóhoz, ahol néhány percig türelmesen vártak, majd amikor látták, hogy hiába, elindultak hazafelé. Az első nap még érdekes volt nézni az elnéptelenedett utcákat, az árokba csúszott autóbuszokat, autókat, de később már türelmetlenül vártam, hogy négy hónapos fiammal mikor mehetek végre a szokásos napi sétára. A legkeményebb szibériai télnek is becsületére vált volna a harminc évvel ezelőtti ligetfalui január. Mivel élelmiszertartalékaim rohamosan fogytak, a negyedik napon a gyerekkel együtt kimerészkedtem a közeli boltba. Amint az utcára léptem, fiam a sokkoló hidegben hirtelen felsírt, a babakocsi meg mintha pillanatok alatt jéggé fagyott volna. Furcsa nyikorgását, félelmetes zörgését ma is hallom. Valahogy elcsúszkáltunk a boltig. A mindig forgalmas élelmiszerüzlet és a polcok tátongtak az ürességtől. Kenyér helyett kétszersült meg néhány kiló liszt sorakozott rajtuk. Mivel a házi kenyérsütés soha nem volt az erősségem, kosaramat megpakoltam azzal, amit találtam. Sejtettem, hogy ettől nem lesz több tejem, de próbáltam a rosszban is meglátni a jót. Gondoltam, ha még néhány napig eltart az ítéletidő, annyi hasznom talán lesz belőle, hogy a szülés után felszedett kilókból leolvad néhány. (Kovács Ilona, az Új Szó szerkesztője)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262799","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"186","title":"A korabeli felvételen jól látható, ahogy a hóeke mögött lassan araszolnak az autók ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]      Gimnazistaként nagymamámnál laktam Komáromban, és vasárnap este vonattal (göcsével) utaztam Alistálról Komáromba. A nagymegyeri vasútállomásról a vonat csak háromszori oda-visszatolatással tudott elindulni, így vágta át magát a hótorlaszokon. A nehézségek ellenére szerencsésen megérkeztem nagymamámhoz, másnap reggel a Kertész utca közepén méteres hófalak között, libasorban haladtunk a gimnázium felé. Osztályunkban a 28 diákból 8 jutott be az iskolába, az igazgató el is rendelt háromnapos szünetet. Másoktól hallottam, hogy a Kertész utcát, a „piramis” épület közelében buldózerrel szélesítették, hogy át lehessen jutni rajta. (Patus Sándor)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262801","attributes":{"alt":"","author":"Jankó Adrienn, Zonctorony","class":"media-image","height":"471","title":"A felvétel 1987 januárjában készült egy régi Flexaret fényképezőgéppel. A ház alig látszott ki a hóbuckák mögül.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]      Másodéves főiskolásként a vizsgaidőszak kellős közepén jártunk, január 13-án épp vizsgáztam. Szerencsére két nappal korábban, már 11-én este felutaztam Ipolynagyfaluról Nyitrára, másnap ugyanis már szinte teljesen leállt a buszközlekedés. A nagy tanulásban nem is hallgattunk híreket, azt se tudtuk, hogy megbénult a fél ország, csupán az tűnt fel, hogy a kollégium büféje teljesen ki van fosztva – még jó, hogy anyukám két-három napra csomagol ételt. A vizsga reggelén talán a tanár csodálkozott lejobban, hogy néhányan eljutottunk egyáltalán az iskolába. Úgy emlékszem, aznap senkit nem vágott ki, és az osztályzás is enyhébb volt – talán ellensúlyozandó a kinti mínuszokat. Persze, én nem emiatt kaptam jelest… (V. Krasznica Melitta, az Új Szó tudósítója)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262802","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"270","title":"A galántai járásban is derékig érő hó hullott. Királyrévben a gyerekek nagy örömére az iskolát sem nyitották ki.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]      Nyitrán, a pedagógiai főiskola kollégiumában ért a nagy havazás, ahonnan se ki, se be, úgy befújt mindent a hó. Ennivalónk is csak módjával volt, hiszen senki nem készült arra, hogy ottreked a kollégiumban. Világvége-hangulat uralkodott, összegyűltünk egy szobában, körbeültük a rádiót, és komoran hallgattuk a híreket. És ebben a nyomasztó hangulatban „jelet” kaptunk a külvilágból: lábnyomok formájában. Egy nyitrai fiú az egyik kollégista lánynak udvarolt, és bizony alkalmanként a földszinti balkonon osont be hozzá. Az egy-két napos bezártság után, amikor legalább az erkélyajtót ki tudtuk már nyitni, a kétméteres srác óriási lábnyomait láttuk meg a hóban. Szinte eufórikus hangulatba kerültünk, hogy mégiscsak beindult az élet – akár Örkény egypercesében, a Budapestben. Persze a srácnak annyi esze nem volt, hogy eltüntette volna maga után az árulkodó lábnyomokat, mi rohantunk le pizsamában, nagykabátban széttaposni őket, nehogy a felügyelők rájöjjenek, milyen útvonalon is jut be alkalmanként a szerelmes srác a kollégiumba. (Sidó Éva)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262803","attributes":{"alt":"","author":"TASR-felvétel","class":"media-image","height":"300","title":"A mai pozsonyi Úri utca 1987. január 12-én","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Ötvencentis hóban caplattam az üzembe gyakorlatra. A 40-45 perces út két és fél óráig tartott. Amikor odaértem, elküldtek haza, mert az őrökön kívül nem volt ember bent. (Mikusné Mátis Éva) Akkor voltam várandós a fiammal. Nagyon kemény tél volt. Hatalmas hókupacok voltak mindenhol. A vonatok késtek, mert a munkások nem győzték tisztítani a váltókat. Megvolt a reggeli torna: egy kis hólapátolás. A gyerekek örültek, hogy szánkózhatnak és nincs suli. (Kara Mónika, Kőhídgyarmat)[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"262800","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"349","title":"Annyi hó hullott, hogy az akkor 3 éves Andinak igazi iglut építhettek a szülei az udvaron","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Nem voltunk messze északon, a felvétel 1987 januárjában készült pozsonyi házunk udvarán. Annyi hó hullott, hogy az akkor 3 éves Andi lányunknak igazi iglut építhettünk. Persze ő is segített, amit azt a kis műanyag lapát is bizonyít, amit a kezében tart. Nem is akart kibújni új lakhelyéről, csak akkor, amikorra elkészült a hóból emelt kétméteres csúszda. Olyanokat visongott, hogy odakönyörögte magát a szomszéd kisfiú is, akivel fáradhatatlanul játszottak az udvarunkra varázsolt hóországban. Bár nekünk, felnőtteknek a kötelező hólapátolás nem szerzett különösebb örömet, szép élményekben is részünk volt: autó vagy villamos helyett sítalpon lehetett munkába menni, veszélytelen volt a szánkózás és hógolyózás a máskor forgalmas úton. Pár napra teljesen megváltozott a városi élet, nagy kaland volt, és csak a szép emlékek maradtak meg.  (Urbán Gabriella, az Új Szó szerkesztője)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?