23 embert vert át a csaló

Bártfa (Bardejov) |

<p>A bártfai rendőrség kedden eljárást indított egy 33 éves nő ellen csalás gyanújával &ndash; az okozott kár eléri a tízezer eurót.</p>

A rendőrség szerint a gyanúsított az interneten keresztül kínált munkalehetőséget az Egyesült Arab Emírségekben. Az áldozatoktól „mindössze” 650 eurós közvetítési díjat kért cserébe, amelyet egyszerre, vagy részletben is ki lehetett fizetni – így nem minden sértett fizette ki a teljes összeget. Az érdeklődők sem munkalehetőséget nem kaptak, és a pénzüket is elvesztették.

A nyomozás során kiderült, hogy a nő tavaly májustól februárig folytatta káros tevékenységét, s 23 személytől csalt ki pénzt. A rendőrség szerint azonban ez a szám nem feltétlenül végleges, ezért várják olyan személyek jelentkezését, akik a 33 éves Jaroslavával kapcsolatba kerültek a múltban, vagy információval rendelkeznek az üggyel kapcsolatban. Amennyiben a gyanúsított bűnössége beigazolódik, úgy akár 10 éves szabadságvesztésre is számíthat. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?