A környezeti hatástanulmány elkészült, de az elvi építési engedélyt még nem adták ki
2023-ig kell megépíteni a ligetfalusi villamossíneket
Legkésőbb 2023 végéig kell megépíteni a ligatfalui villamospálya következő szakaszát. A főváros a múlt héten ismertette a terveket az Integrált Közlekedés Operatív program ellenőrző bizottságával.
Ivo Nesrovnal főpolgármester elmondta, a ligetfalui villamospálya-fejlesztés második szakaszában 3,7 kilométer hosszú új sínpár épülne a Janko Kráľ park és a Janíkov dvor között, hét megállóval. „A beruházás jelentősen tehermentesítené az egyik legnagyobb városrész közlekedési hálózatát. A főváros a villamossínek környékének fejlesztésén is dolgozik” – jelentette ki Nesrovnal. A főpolgármester leszögezte, intenzíven dolgoznak a tervek megvalósításán, hogy a megadott időpontig befejezhessék az építkezést. Már elkészült a projekt környezeti hatástanulmánya és folyamatban van az elvi építési engedély kiadásához szükséges dokumentumok begyűjtése.
Eddig 16 állásfoglalást szereztek meg a szükséges 48-ból. Ha mindegyik meglesz, a magisztrátus Ligetfalu városrésztől kérvényezi az elvi építési engedély kiadását. A főpolgármester tájékoztatta a bizottságot azokról a tényezőkről, amelyek hátráltatják az építést. A villamossínek környékére tervezett négysávos út építése ellen aláírásgyűjtéssel tiltakoztak a lakosok. Egy lakos több ellenvetést is megfogalmazott a környezeti hatástanulmánnyal kapcsolatban, ami fél évvel meghosszabbította a dokumentum elfogadását. Mindezek mellett a Kerületi Közlekedési Felügyelet kérésére módosítani kellett két utca kereszteződését, ez szintén több hónapig tartott. A projektdokumentáció véglegesítése után a magisztrátus pályázatot hirdet a kivitelező kiválasztására és támogatást kér az operatív programból. 2023-ban véget ér a program, ezért legkésőbb öt éven belül kell elkészülnie az új útvonalnak. (béva)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.