2021-re elkészül a lekéri kényszergyógykezelési intézet

Lekér |

<p>Tegnap jóváhagyta a kormány a lekéri kényszergyógykezelési intézet felépítését.</p>

A Pszichiátriai Intézet mellett Lekéren (Lévai járás) 2021-re készülhet el az az intézet, melyben a kényszergyógykezelésre ítélt, a társadalomra fokozottan veszélyes betegeket kezelnék – derül ki az egészségügyi minisztérium anyagából, amelyet tegnap hagyott jóvá a kormány. Zuzana Eliášová, az tárca szóvivője a SITA hírügynökségnek elmondta, miután a kabinet jóváhagyta, az év második felében elkezdődhet a közbeszerzési eljárás a projektdokumentációra. Utána a jóváhagyások következnének – az építési engedély kiadása és a területrendezés. Ezt követően az építésre írnak ki közbeszerzési pályázatot, csak ennek jóváhagyása után kezdődhet meg az építkezés. Az intézmény 2021-ben nyithatja meg kapuját, jobb esetben már 2020-ban. A beruházás 15 534 000 euróba kerül.

A speciális intézetekben a lelki beteg bűnözőket helyezik el, akik veszélyesek a társadalomra. Napjainkban még pszichiátrián kezelik őket vagy börtönben tartják fogva őket. Ezek azonban nem megfelelők, nincsenek egyszerre orvosok és fegyőrök felügyelete alatt. Az igazságügyi minisztérium adata alapján 71 olyan rabot tartanak fogva börtönben, akiknek ilyen speciális intézményben lenne a helyük, további 24-nek is van esélye arra, hogy ne börtönben raboskodjon vagy pszichiátrián kezeljék.

A lekéri intézetben 36 – többségük kétágyas, de ha szükség lesz rá, egyágyas – szobában helyezhetik el a kényszergyógykezelésre ítélt, a társadalomra fokozottan veszélyes embereket. Az intézetnek 104 alkalmazottja lesz, egészségügyi dolgozók, segéderők, orvosok, pszichológusok. Az eredeti terv alapján börtönőrök csak az intézet biztonságát védenék. A belső biztonság fokozása végett 79 börtönőr vigyáz az intézményre, váltott műszakban. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?