Előkerült egy VIDEÓ az R7-esen történt halálos balesetről

Előkerült egy videó az R7-esen történt halálos balesetről

Hétfőn reggel halálos baleset történ az R7-esen Pozsony irányában, amelyben egy 61 éves dunaszerdahelyi járásbeli férfi vesztette életét.

 

A pozsonyi rendőrök egy tragikus közlekedési balesetnél avatkoztak be, amely az R7-es gyorsforgalmi út 26. kilométerénél történt Pozsony irányába. Az eddigi információk szerint egy teherautó két személygépkocsival ütközött. Az ütközés következtében egy személy sérüléseket szenvedett és a helyszínen életét vesztette” – közölte még hétfőn a rendőrségi szóvivő.

Korábban nem volt ismert, hogyan is történt a baleset a gyorsforgalmi úton. A térfigyelő kamerák azonban felvették az ütközést.

A videón látható, hogy először egy hátulról érkező személyautó hajt bele az áldozat autójába, aki ekkor még kiszállt a járműből. Egy tartálykocsis teherautó azonban hátulról beléjük csapódott. Az egyik sofőrnek sikerült kitérnie, és sérülések nélkül megúszta, a 61 éves férfi azonban életét vesztette.

A VIDEÓ itt tekinthető meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?