14 000 eurót csalt ki ügyfelétől a jósnő

Léva |

<p>Egy ismeretlen nő, aki jósnőnek és gyógyítónak adta ki magát, 14 000 eurót csalt ki egyik hiszékeny ügyfelétől.&nbsp;</p>

A magát Senty-nek nevező elkövető gyógyítói és jósnői szolgáltatásokat kínáló hirdetést jelentetett meg a helyi lapnál. A hirdetésre telefonon jelentkezett egy 56 éves, lévai járásbeli asszony, aki beteg unokája számára kért segítséget. Az állítólagos gyógyítóval július végén találkozott először, aki az elvégzett rituálék után 400 eurót kért. Augusztus elején újra találkoztak, akkor már 1600 euróba került a szolgáltatás. A következő találkozóra az asszony a lányával és összes megtakarított pénzével - 14 000 euróval - együtt érkezett. A jósnő ugyanis elhitette vele, hogy a pénz "elátkozott", és meg kell tisztítani a rontástól. A pénzt a csaló előbb megszámolta, majd alufóliába tekerte, közben ügyfeleit egy pohár vízzel átküldte a mellékhelyiségbe. Időközben a pénzköteget törölközőbe is becsavarta, majd visszaadta az asszonynak azzal, hogy a "csomagot" csak 24 óra múlva bontsa ki. Az asszony otthon a bankók helyett azonban csak papírfecniket talált. Azonnal felhívta az állítólagos gyógyítót, de a telefont egy férfi vette fel, aki csak annyit mondott: a jósnőnek hirtelen Görögországban támadt halaszthatatlan ügye, ahová helikopterrel távozott. A lévai rendőrség csalás ügyében indított  eljárást - tájékoztatott a nyitrai rendőrségi szóvivő, Božena Bruchterová. A csaló kézre kerítésében a lakosság segítségét kérik. Aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható nőről, hívja a 158-as telefonszámot, vagy jelentkezzen bármelyik rendőrőrsön.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?