XVI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia, avagy tudomány az online térben

konferencia

November 26. és 27. között kerül megrendezésre a XVI. Felvidéki Tudományos Diákköri Konferencia (FTDK), amely célja, hogy a különféle szakterületeken tudományos kutatást folytató diákok számára lehetőséget teremtsen aktuális kutatási eredményeik bemutatására, azok szélesebb körben való megvitatására.

A rangos rendezvény a Jedlik Ányos Polgári Társulás (JAPT), a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, valamint a Szlovákiai Magyar Tudományos Diákköri Tanács (SZMTDT), és a Selye János Egyetem (SJE) szervezői közreműködésével, továbbá az OTDT Tudományos Diákkörök Határok Nélkül (HTDK) programja, a Diákhálózat (DH) és tagszervezete, a Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JUGYIK), valamint a Szlovákiai Magyar Akadémiai Tanács (SZMAT) védnöksége alatt valósul meg.

A szlovákiai és csehországi felsőoktatási intézményeket látogató hallgatók tudományos fórumaként is ismert Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciának (FTDK) az idén a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara ad otthont. A rendezvény a tavalyi évhez hasonlóan rendhagyó módon, online formában valósul meg. A kétnapos konferencia első napján Bárczi Zsófia, a Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja köszönti a résztvevőket, majd ezt követőn kerül sor a szekcióülésekre. 7 szekcióban összesen 41 fiatal kutató kap lehetőséget, hogy a szakmai zsűri előtt bizonyítsa a tudományos kutatás iránt való elkötelezettségét, illetve a választott témában való jártasságát. A szekcióülések és a főzsűri tanácskozását követően a konferencia a szekcióülésekkel folytatódik. Ezek után Léder Tamás (főosztályvezető) és Sajtos Péter (közgazdasági elemző) A pénz forradalma a digitális korban – Bitcoin, kriptovaluták és ami ezeken túl van című plenáris előadására kerül sor. Az előadók a Magyar Nemzeti Bank, Digitalizációs politika és szabályozási főosztályának munkatársai.

A rendezvény második napja díjkiosztással és szakmai értékeléssel zárul.

Radics Rudolf

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?