PR CIKKEK

Rangos nemzetközi elismerésben részesült a dunaszerdahelyi székhelyű digitális nyomdastúdió

Elhozta a New Yorkban meghirdetett Best of the best Print Award nemzetközi nyomdászati szakmai verseny fődíját a Kanovits Print Atelier. Ezen kívül a legjobb értesítőért járó díjat is elnyerte, amerikai, francia, kanadai és holland cégeket utasítva maga mögé.
kanovits
PR-CIKK

2021. december 15. 11:11

kanovits

A szakmai versenyt a digitális nyomdák fejlesztésében és gyártásában piacvezető Xerox cég hirdette meg, hat kategóriában. A Kanovits Print Atelier az ország egyetlen Xerox Premier Partner cége, amely dunaszerdahelyi székhelyén bemutatótermet is üzemeltet.
„Nyolc éve döntöttem úgy, hogy bővítem a reklámfelületek értékesítésével foglalkozó vállalkozásomat – mondta Kanovits Zoltán cégtulajdonos. – A digitális nyomtatásban láttam lehetőséget, mivel ez olyan hozzáadott értékkel képes felruházni a nyomdai termékeket, amelyeket a hagyományos technológia nem, vagy csak magas költségek mellett tesz lehetővé.”
A cég esetében a kulcskifejezés az a bizonyos hozzáadott érték, amelyhez hosszas kísérletezéseken, kudarcokon, majd sikereken keresztül vezet az út.

kanovits

A grafikai stúdiótól a lézervágásig
A Kanovits Print Atelier már a kezdetekben sem egyszerűen reklámfelületeket árusított, hanem – a cégtulajdonos megfogalmazásával élve – magát a sikert. A digitális nyomtatás terén pedig nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy olyat mutasson az ügyfeleknek, amilyet tájainkon még nem láttak.
„Idejében felfogtam: az ügyfeleinknek nem csak reklámfelületre vagy nyomdai termékekre, hanem igényes grafikára, gyors, megbízható kivitelezésre és az átlagostól eltérő megoldásokra van szükségük – vallja a cégvezető. – A nyomdaipar az utóbbi másfél évtizedben a kis példányszámú, változó adatokkal történő nyomtatás felé mozdult el, ami a nagy, hagyományos technológiával rendelkező nyomdavállalatoknak nem kedvez. Ehhez gyors digitális gépek kellenek, amelyek az első >>xeroxok<< megjelenése óta hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Mi ezt az utat választottuk; az országban elsőként vásároltuk meg a Xerox akkor legnagyobb teljesítményű berendezését, a Color 1000-est, amely például képes perszonalizált nyomtatásra vagy a grafika egyes részeinek színtelen, csillogó lakkal történő bevonására, az úgynevezett parciális lakkozásra. A Xerox Iridesse ennél is többet tud: elképesztő minőségben nyomtat fehérrel vagy metálfényű színekkel, így ezüsttel és arannyal is. Nálunk mindkét nyomdagép megtalálható, ezen kívül pedig lézervágó berendezéseink is vannak, amelyekkel például csipkét tudunk vágni a papírba, vagy hihetetlen pontossággal gravírozunk más anyagokba.”

kanovits

A minőség mellett kötelezték el magukat
A Kanovits Print Atelier versenybe állított értesítője a digitális nyomdaipar legdörzsöltebb szakembereit is komoly próbatétel elé állította. „Kapirgálták, próbáltak rájönni, hogyan is készült, de mindhiába – osztotta meg a rangos világversenyen szerzett tapasztalatait Kanovits Zoltán. – Így a maga kategóriájában első helyet hozott nekünk. A Best of show-különdíjat pedig a céges naptárunkért és a mögötte rejlő sztoriért kaptuk. A naptár minden lapja más-más technológiával készült, így akartuk megvillantani, mi mindent tudnak a berendezéseink. A világ 37 országából rendelték meg, egy példánya Franciaországba is eljutott. Erre az egyetlen példányra figyelt fel az ország legnagyobb képes- és üdvözlőlap terjesztője, aki azóta már fel is vette velünk a kapcsolatot, együttműködést ajánlva.”
S hogy miben látja a jövőt a cégvezető?
„Színesen, jó minőségben nyomtatni ma már szinte mindenki tud – vallja. – De ahhoz, hogy a termék tényleg különleges legyen, ahhoz kell az a többlet, amit mi kínálunk: az átgondolt dizájn, a legkorszerűbb technológia és természetesen az extra minőségű alapanyag. Mi a nemesítési eljárásokkal tűnünk ki a többiek közül. A mindenki számára, kis tételben, akár egyetlen példányban is elérhető prémium minőség mellett köteleztünk el magunkat, ennek akarunk a jövőben is megfelelni.”

kanovits

logo

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
TIS

Javul az önkormányzatok átláthatósága

Štefan Harabin
Frissítve

A NAKA őrizetbe vette Harabint

Magdalena Andersson
Frissítve

Hivatalos: Svédország benyújtja csatlakozási kérelmét a NATO-hoz

Roman Mikulec

Mikulec: Hagyjanak fel a nyilvánosság félrevezetésével a politikusok

Gazprom tasr

Nem rendelt tranzitkapacitásokat a Gazprom Nagykaposon keresztül

Veronika Remišová
Frissítve

Remišová: Elfogadhatatlan a rendőrség miatt összehívni a biztonsági tanácsot

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.