"Úgy vigyázzon rá, mint a szeme világára!" - ezekkel a szavakkal kapom meg az akkreditációs kártyámat még Pozsonyban az olimpiai bizottság sajtófőnökétől. Ez az egyszerű vékony papírlap a játékok ideje alatt varázserővel bír - ennek köszönhetően nyerek bebocsátást a stadionokba, sportpályákra, a szállásomra és a sajtóközpontba is.
Pjongcsangi napló: Szemem világa
Még szép, hogy vigyázok rá. Otthon óvatosan behelyezem a fiókba. Utazás előtt vigyázva belerakom egy vízhatlan, patenttel záródó, "I <3 Sport" feliratú irattartóba, mielőtt bepakolnám a hátizsákomba. A reptérre menet hatszor ellenőrzöm, hogy tényleg ott van-e. Óvom, féltem.
Tizenhárom levegőben töltött óra és összesen tizennyolc óra utazás után kissé imbolyogva szállok ki a repülőből Szöulban. Ezt az érzést nem lehet és nem is akarom megszokni, ahogy végigsétálok az "Olimpiai résztvevők" feliratú folyosón. Az akkreditációmat még érvényesítenem kell, ez annyit tesz, hogy ráragasztanak egy csipet, laminálják, a nyakamba akasztom, aztán mehetek a poggyászomért, majd a KTX gyorsvonatra, és két és fél óra vonatozás után talán meg is érkezem Kangnungba.
Az önkéntesek mosolyognak és végtelenül kedvesek. Beleragasztják a csipet a kártyámba. Belerakják a kártyát a laminálógépbe. Mosolyognak. Mosolygok én is. Ők még jobban mosolyognak.
Valami nem stimmel, de tizenhárom levegőben töltött óra és összesen tizennyolc óra utazás után már nem kapcsolok.
Az önkéntesek kapcsolnak először, amikor a fóliázógépből kezd kijönni az akkreditációs kártya, szemem világa, összegyűrve és összeégve. Elfelejtették rárakni a fóliát.
"Hupszi - mondja az önkéntes, és röhögőgörcsöt kap. - Hupszi-hupszi."
Nem igazán jutnak eszembe szofisztikált angol kifejezések. "Éppen tönkretették a kártyámat" - mondom a helpdesk ügyeletesének, mire a laminálómesterből, aki odakísért az illetékeshez, újból kitör a fojtott röhögés. Kezében tartja a meggyötört kártyát, amin a nevem olvashatatlanná maszatolódott, a képem pedig úgy fest, mintha háborús bevetésből jöttem volna meg éppen, számos sebbel az arcomon.
Kuncognak még egy sort, aztán három másodperc alatt kapok új kártyát. Ezt a biztonság kedvéért nem adják a már bűnbánó arcot öltött mesterem kezébe, hanem az önkéntesek rangidőse helyezi bele a fóliába. Az akkreditációs kártyának az ember szeme világához képest az a nagy előnye, hogy villámgyorsan lehet belőle újat nyomtatni. Bár, elnézve a hipermodern technikai megoldásokat, Koreában talán már a szemnyomtatás is menne.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.