Weinstein volt titkosügynököket állított rá áldozataira

Los Angeles |

<p>Harvey Weinstein volt titkosügynököket és újságírókat bérelt fel, hogy azok hamis személyazonosságot használva akadályozzák meg a producer vádlóit a szexuális zaklatással és erőszakkal kapcsolatos vádak nyilvánosságra hozatalában - számolt be hétfőn a The New Yorker című lap.</p>

A magazin szerint az amerikai filmmogul által 2016 őszétől megbízott magán nyomozóirodák között volt az izraeli Black Cube, amelynek alkalmazottjai nagyrészt az izraeli titkosszolgálatok, köztük a Moszad volt ügynökei közül kerülnek ki, valamint az amerikai Kroll ügynökség is.

A The New Yorker értesülései szerint a Black Cube két ügynöke is találkozott Rose McGowannel - mielőtt a színésznő a nyilvánosság előtt megvádolta Weinsteint nemi erőszakkal -, hogy információkat szerezzen tőle.

Az egyik ügynök magát nőjogi harcosnak kiadva legalább négyszer találkozott úgy McGowannel, hogy titokban rögzítette a beszélgetésüket. Ugyanez az ügynök egy másik hamis személyazonosságot használva keresett fel egy újságírót, azt állítva, hogy terhelő információi vannak Weinsteinről, miközben azt akarta kideríteni, hogy addig kik beszéltek a sajtónak.

Weinstein és a megbízott nyomozóirodák emberei újságírókat is felhasználtak, hogy azok fontos részleteket csaljanak ki azokból a nőkből, akik megvádolták a filmmogult.

Egy év alatt Weinstein és "csapata" több tucat emberrel gyűjtött információkat, elkészítve az érintettek pszichológiai profilját, beleértve a szexuális életüket is, hogy a megszerzett adatokat ezután az érintettek megcáfolására vagy megfélemlítésére használják.

A cikk szerint Weinstein a filmes vállalkozásainak volt alkalmazottait is megkereste azzal, hogy segítsenek neki neveket gyűjteni és telefonokat intézni.

A The New Yorker cikkének megjelenésével egy időben az Emmy-díjakról döntő amerikai televíziós akadémia is bejelentette, hogy örökre kizárja soraiból a filmproducert. Korábban az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia, az Amerikai Rendezők Céhe (DGA), az Amerikai Producerek Céhe (PGA) és Brit Filmintézet (BFI) is közölte, hogy törölte Weinsteint a tagjai közül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?