Visszalépett a Pokolfajzat egy ázsiai karakterének alakításától Ed Skrein

London |

<p>Visszalépett a készülő Pokolfajzat (Hellboy) egyik szerepétől a Ed Skrein, miután széles körben felháborodást váltott ki, hogy fehér bőrű színészként egy ázsiai származású karaktert alakított volna.</p>

A 34 éves Skrein, aki egyebek között a Deadpoolban és a Trónok harcában is feltűnt, a Twitteren jelentette be, hogy mégsem játssza el Ben Daimio őrnagyot a képregény-adaptációban.

A színész azt írta, a szerep elvállalásakor nem volt tisztában azzal, hogy az eredeti történetben a karakter japán-amerikai származású - írta a BBC News.

"Egyértelmű, hogy az emberek számára fontos a karakter kulturálisan pontos ábrázolása. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, az csak tovább erősítené azt a tendenciát, hogy az etnikai kisebbségek történetei a művészetben háttérbe szorulnak" - fogalmazott közleményében a színész.

Hozzátette: azért lép vissza a produkciótól, hogy "megfelelő embert válasszanak a szerepre".

Skrein az után lépett vissza, hogy a produkció készítőit a Hollywoodban elterjedt "kifehérítés" gyakorlatával vádolták meg.

A brit színész lépése szinte azonnal pozitív visszajelzéseket kapott olyanoktól is, akik korábban nem tartoztak a 34 ezres követői táborába a Twitteren.

Nem egy hollywoodi filmadaptációt ért kritika a közelmúltban amiatt, hogy az egyes karaktereket nem megfelelő etnikumú színészek játszották. A The Hollywood Reporter című filmes portál szerint azonban ez az első eset, hogy egy fehér bőrű színész visszalép egy kasszasikernek ígérkező projekttől a kritikák miatt.

"Egyáltalán nem állt szándékunkban, hogy érzéketlennek mutassuk magunkat a hitelességet és az etnikai hovatartozást érintő kérdésekben. Azon leszünk, hogy az eredeti képregényhez hűen válasszunk színészt a karakter megformálásához" - húzták alá közleményükben a 2018-ra várható Pokolfajzat producerei, hozzátéve, hogy támogatják Skreint a döntésében.

z imdb.com mozis adatbázis szerint a Pokolfajzat Neil Marshall-féle új feldolgozásában Milla Jovovich és David Harbour is feltűnik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?