Sztárunk a VASÁRNAPBAN Jantner Emese

Jantner Emese

Nincs nála magasabb táncosnő magyar színpadon. De vonzóbb, kifejezőbb, izgalmasabb tehetségű sem a kortárs tánc műfajában.

Ő, Jantner Emese volt a párja Frenák Pál InTimE című koreográfiájában a kubai Nelson Reguerának. Szőkén, fekete kombinéban, hófehér tűsarkakon állva ölelte magához fél fejjel alacsonyabb, kreol bőrű partnerét. A vágy fehéren izzó fénycsóvája voltak ők ketten, egymásba égve. De mindez már a múlté…

A darab továbbra is műsoron van, csak nem velük. Nelson Reguera két éve, Jantner Emese tavalyelőtt vált meg a társulattól.

„Pedig akkor még tervben sem volt a baba – mondja. – De már új kapcsolatban éltem. A házasságom ugyanis kudarccal végződött. Az esküvőnk még csodálatos volt, de csak nagyon rövid ideig éltünk úgy, ahogy szerettünk volna. Eljött egy pont, amikor rá kellett döbbennem, hogy vége, nincs értelme tovább vinnünk egymást. Nem tudom, mi váltotta ki ezt a felismerést, lehet, hogy maga a házasság mint intézmény, amely egyikünknek sem vált be. A döntést én hoztam meg. Nem akartam folytatni. Zolival, az új párommal előbb kollégák, majd barátok lettünk, így kerültünk egymáshoz egyre közelebb. Ebből lett aztán a nagy szerelem, amely azóta is tart, bár gyerekkel kicsit nehezebb. Mégis azt mondom, életem legnagyobb csodája, amit Zolival megélhetek, hogy kislányunk született.”

Hogyan ismerkedett meg a férjével? Hogyan zajlik egy táncpróba? Milyenek a mindennapjai? Miért jut kevés ideje a barátaira? Mikor táncolt legutóbb? Hogyan élte meg a várandós időszakot? Mi volt a legnehezebb? Milyen tervei vannak?

Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?