Szerelmek, titkok, illatok, találkozások

Négy éve találkoztam a Tihanyi Levendula Manufaktúra tulajdonosaival: a férj, Nyárádi Zsolt és felesége, Hollán Éva akkoriban ünnepelték 25. házassági évfordulójukat. Ültünk a hatalmas tihanyi fűzfa földig hajló ágainak zöld sátrában, körülöttünk a tihanyi őslevendulás illatozó lila szőnyege terült el. Valaha ez volt az ország első, francia szaporítóanyaggal beültetett levendulaültetvénye. A fa alatt fehérre festett, kecses kerti bútorok, az asztalon levendulás keksz és levendulás almatorta, mindkettőt Éva sütötte. Fürdünk a levendulaillatban, élvezzük a parfümös, édes csendet, hallgatjuk a rokonszenves házaspár nem mindennapi történetét.

Sokáig kerestek olyan elfoglaltságot maguknak, amely célt, értelmet ad közös életüknek. Egyikük sem gondolta, hogy egy lekésett komp játszik majd szerepet abban, hogy Tihanyban találnak otthonra és levendulával kezdenek foglalkozni. Háló nélkül ugrottak fejest a semmibe. 2009-ben egy tihanyi kőházban létrehozták a manufaktúrát, és négy éve, amikor már rátaláltak a második boltjukra, és befejezték az átalakítását, tele voltak új tervekkel, mert felismerték, hogy a levendula számtalan kiaknázatlan lehetőséget rejt magában. Legfőbb céljuk: visszaadni az illatos növény régi kultuszát. Azt is a fejükbe vették, hogy már kísérleteznek is parfüm készítésével, de ezt csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha minden szakmai kívánalomnak megfelel és megállja a helyét a nemzetközi márkaversenyben.

Most már annyival könnyebb, mondta Éva a búcsúzáskor, hogy beletanultunk a szakmába, bár nem volt idegen tőlünk a megmérettetés:

Zsoltnak műszaki képzettsége van, én pedig foglalkoztam múzeumpedagógiával, lakberendezéssel, enteriőrtervezéssel, így jól meg tudjuk osztani a munkát egymás között. Hozzám tartozik az innováció, a dizájn, a minőség, Zsolti pedig a racionalitást képviseli, az ő dolga megvalósítani azt, amit én elképzelek.

Időközben eltelt négy év, és idén nyáron jött a meghívó Tihanyból: „Gyertek, ünnepeljetek velünk!” Megszületett a Balaton várva várt illata, a tihanyi levendulából. Olyan jó együtt örülni két boldog ember sikertörténetének. Négy év alatt sokat változott, épült-szépült a manufaktúra: megsokasodtak a levendulaültetvények, már messziről érezni az illatukat, levendulás fagylaltokat kínáló cukrászda nyílt, ahol már süticsodák is kaphatók levendulából. Időközben elkészült – Éva kifinomult ízlését dicsérve – az Eau de Tihany – Illatok Háza elnevezésű központjuk, ahol életnagyságú levendulababák fogadják a látogatókat, megismerkedhetünk a tihanyi levendula kalandos történetével, vásárolhatunk az illatos készítményekből és a cukrászdában mennyei levendulás desszerteket, italokat kóstolgathatunk. Éva és Zsolt álma idén nyárra megvalósult: az országos és regionális sajtó, valamint partnereik társaságában bemutatták a Párizsban élő és alkotó díjnyertes parfümőr, Minya Viktória által tervezett Eau de Tihany Premier elnevezésű niche-parfümjüket. Jakupcsek Gabriella újságíró, az elismert szakmai úttal rendelkező televíziós műsorvezető kérdezte a közönség előtt, a manufaktúra késő délutánig napsütötte teraszán, két ülésben, egy-egy órát, miközben az alapanyagok asztalról asztalra jártak, akárcsak a levendulás sütemények és kekszek, a hűsítő limonádék, a hideg ásványvizek. A háttérben, fent, egy szinttel felettünk halkan élő zene szólt, a debütálást – stílszerűen – valódi francia pezsgővel ünnepeltük.

Az illatszakmában nagyon fontos az orr. Akár azt is mondhatnánk: a tökéletes szaglásérzék a kulcs. Igaz, akárcsak sok egyéb területe az életünknek, többnyire még ez is férfiak által dominált hivatásnak számít. A parfümök előállítóit a szakma és nem ritkán a köznyelv is szimplán csak orrnak nevezi. Minya Viktória szépsége, nőies bája közelebb áll a parfümőr megnevezéshez, de mondhatnánk azt is, hogy illatvarázsló. Kérdésemre, hogy mikor és miből derül ki, hogy kiből lesz jó parfümőr, az alábbi választ adja: „Talán hat-hét éves lehettem, amikor apukám vágta a füvet, és hirtelen úgy éreztem, hogy a levágott fű illata olyan áthatóan keveredett el a tavaszi szellőben, mintha átjárta volna minden porcikámat. Megmámorosított az érzés. Szétáradt bennem a boldogság és hirtelen arra gondoltam, hogy milyen jó lenne ezt az illatot tartósítani – nemcsak nekem, hanem másoknak is. Megpróbáltam kifacsarni a levágott fű levét és betöltöttem egy kis gyógyszeres üvegcsébe. Mondanom sem kell, két nap múlva megbuggyant, ki kellett dobni.” Viktória folytatja az emlékidézést:

Mégsem adtam fel. Megmaradt bennem az illatok erős hatása, és próbáltam megfejteni a titkukat. Akkoriban az összes zsebpénzemet parfümökre költöttem: pici mintákat vásároltam a piacon, és amikor már egyedül mehettem az iskolába, mindig benéztem az illatszerboltba is. Egyre jobban vonzottak magukhoz az illatok.

Azon gondolkozom, fiatal lányként vajon milyen parfümöket vett magának, például, amikor randevúra készült. Viktória arról beszélt, hogy nyolcadikos korában nagyon tetszett neki egy fiú, Imrének hívták, tőle kapott egy pici Salvador Dalí-parfümöt. „Szerintem a mai napig van még benne pár csepp. Annyira nagy becsben tartottam, hogy nem használtam el. Néha beleszagolgatok, és úgy érzem, mintha randevúra mennék Imrével. Ilyen bűvös ereje is lehet az illatnak.”

Tudom, miről beszél, mert rendszeresen járok a Nógrád megyei Mohorára, a Tolnay Klári Emlékházba, ahol az ott kiállított színházi öltözőasztalán áll a legendás színésznő élete utolsó parfümje, amiből alig hiányzik valami. Ha felkeresem a múzeumot, mindig megszagolgatom, hogy nem szállt-e el az illata. Még ennyi idő után is úgy érzem, mintha Klárika átsuhanna a szobán. Létezik illatmemória? – fordulok a kérdéssel Viktória felé. „Igen, van ilyen. Olfaktív memóriának hívom, engem ez elég gyakran el szokott kapni. Előfordult, hogy mentem hazafelé a grasse-i kislakásomba, keményen zuhogott az eső, az előszoba beázott és engem megcsapott pont az az illat, ami a nagymamám kamrájában volt.”

Az illat sokat elárul a viselőjéről, ha eltalálja, hogy melyik passzol hozzá. Ez a legnehezebb. Nálunk még nincs kialakult illatkultúra, de a francia nők például pontosan tudják, hogy mit tegyenek magukra randevúra, üzleti tárgyalásra, baráti találkozásra. Ráadásul azt is, hogy mennyit és hová. Nálunk ez még ismeretlen, mert nincsen hagyománya az illatkultúrának – ezt már riportalanyom teszi hozzá. Hát, igen, sóhajtok, évtizedeken át csak hírből ismertük a világszerte divatos márkákat. Most, hogy már kaphatók nálunk is, akinek van rá pénze, kizárólag a legdrágább és/vagy leghíresebb márkákra vadászik. Nyilván ezzel a módszerrel behozhatatlan az a különbség, hogy a franciáknál évszázadok óta központi téma a parfüm, ami nem jellemző a mi puskaporos történelmünkre. Érdekes, az amerikaiak márkasznobsága és praktikuma megoldást talált a francia imázs megújítására. A rendszerváltás után nagynéném New York-i „shopjában” a legkülönlegesebb francia illatszerek fogadtak, amelyeket Párizsban készítettek a leghíresebb cégeknél, de amerikai megrendelésre, erősítve a karakteren. Más néven is árusították őket, pedig csak abban különböztek az eredeti francia készítménytől, hogy erősebb-tartósabb lett az illatuk. Nem kellett kétóránként befújni magunkat, hogy illatozzunk. De hát ez lenne az a bizonyos francia sikk! A párizsi nők imádnak szépítkezni nyilvános helyeken is: kis rúzs a szájra, púder az orrocskára, parfüm a fül mögé és a dekoltázsba. Vérükben van a hódítás ősi, női mestersége.

Itt, ezen a ponton Minya Viktóriának szegezem a kérdést, hogy végül is hogyan és miért lett parfümőr, ráadásul abban kétségkívül úttörő, hogy a tihanyi levendulából nyer inspirációt? „Több mint nyolc éve kezdődött ez a történet: megismertem két kedves embert, Évát és Zsoltot, akik felkértek, hogy készítsek nekik levendulás parfümöt. Nyolc éve meglátogattam egy titkos levendulás ültetvényt, és amit láttam, teljesen elbűvölt. Mélyen meghatódtam, hogy engem választottak erre a megtisztelő feladatra. Lassan kiderült, hogy nagyon bonyolult olyan illatot alkotni, ami egyszerre hordozza magában az örökség és a tradíció érzetét, ugyanakkor modern is. Arra is rájöttem, hogy milyen nehéz egy tipikusan nyugtató, gyógyító összetevőt megváltoztatni, hogy az képviselni tudja azt a különleges rezgést, amit a szent, titkos levendulamezőkön éreztem a korábbi látogatásaim során. Az illat szépen fejlődött az évek alatt, együtt nőtt velem. Párizsban nincs sok levendula, de véletlenül a lakásom mellett, úgy száz méterre, találni egy kis zöld részt, rajta pár tő levendulával. Két éve, egy szép és rendkívül meleg napon, annak a bokornak az illata valamiért egészen másként érintett meg. Tápláló volt, belülről simogató” – mondja. Két éve történt a sorsfordító pillanat, amely felgyorsította az eseményeket, amelyek oda vezettek, hogy most az első magyar levendulaparfümről beszélhetünk, teszi hozzá.

Milyen az illata? – kérdezhetnénk. Szagolgatom a parányi fiolát: levendula édeskés aromája keveredik a rózsabors fűszeres esszenciájával, amelyet az enyhén gyümölcsös-virágos akkordok, a rózsa és a magnólia követ. A hosszan tartó illatélményt az édes vanília és karamell, valamint a bársonyos szantálfa és ámbra izgalmas egyvelege koronázza meg. Időközben odabújik anyukája mellé az ötéves lánya, Lilike. Melyik a kedvenced ? – kérdezem. „Mindegyik, csak a mama csinálja” – közli boldogan, majd odasúgja a mamának, hogy „menjünk már, anya, jó?”.

Elbúcsúzunk tőlük, de a tihanyi rege folytatódik. Nyárádi Zsolt és felesége, Hollán Éva itt találták meg a boldogságot, kettőjük szerelme teremtette meg a sokáig feledésbe merült levendulakultuszt a titokzatos tihanyi dombokon. Az alakulóban lévő dinasztiát sem fenyegeti a kihalás veszélye. Lányuk, Nyárádi Natália parfümőrnek készül, sikerrel, ő is bejutott abba a Grasse Institute of Perfumery nevű nemzetközi parfümőrképző intézetbe, ahová évfolyamonként mindössze tizenkét növendéket vesznek fel. Ez az intézmény az, ahol Minya Viktória is tanult. Natália ősszel kezdte meg tanulmányait Grasse-ban, és minden vágya, hogy megmutathassa, hogy nemcsak a francia parfümök lehetnek világhírűek, hanem a magyarok is képesek jó illatokat kreálni. És nemcsak a férfiak érhetnek el sikereket az illatmágiában, hanem a nők is.

Vadas Zsuzsa

Egy csapásra világsiker

Minya Viktória, a Párizsban élő, de gyakran Magyarországra látogató parfümőr eleinte közgazdaságtant hallgatott Budapesten, végül egy Párizsban töltött Erasmus-év után visszatért a franciákhoz: négy év kuporgatás után a világ első számú parfümiskolájában, a provence-i Grasse-ban sajátította el a parfümkészítés csínját-bínját. Az elismert illatművész első parfümje, a Hedonist szinte a semmiből robbant ki világhódító útjára, alkotójának pedig a frissen nyírt fű illata hiányzik a legjobban. Minya Viktóriát telefonon kérdeztük kezdetekről és sikerekről, illatokról és praktikákról.

Miután egy sor művészeti ággal kacérkodott, végül közgazdaságtant tanult a parfümőri tanulmányai előtt. Miként került a világ parfümközpontjának tartott provence-i Grasse városka elit parfümiskolájába?

Az egyetemi éveim alatt Erasmus-ösztöndíjjal kerültem eleinte egy évre Párizsba. Aztán négy évig kuporgattam az iskolára a pénzt, majd amikor végre összejött a tandíjra való, akkor elmentem felvételizni, és miután bizalmat szavaztak nekem, életem egyik legszebb évét töltöttem a parfümiskolában.

Mit tart a legnagyobb szakmai dicsőségének?

A Hedonist utolsó simításait még a grasse-i ebédlőasztalomon készítettem el, és a parfüm a semmiből lett majdnem egy csapásra világsiker, már-már kultuszillatnak számít.

A Hedonis 2013-ban debütált, azóta egy sor niche-illatot teremtett meg, köztük az Eau de Hongrie néven ismert tokaji aszús illatot, amelynek jelentős sikere van az Egyesült Államokban, a Közel- és Távol-Keleten is. Mi a különbség a „hagyományos” és a niche-parfüm között?

Alapvetően az, hogy a niche-parfümök tipikusan kisebb mennyiségben készülnek, kisebb manufaktúrákban.

Évente több ezer új parfümöt dobnak piacra világszerte, a 2011-ben alapított Parfums Viktoria Minya nevű vállalkozása viszont már évek óta sikert sikerre halmoz: a szakmai elismerések mellett pörögnek a rendelések a webshopjában is. Miként tudott betörni a nemzetközi piacra?

A Hedonist egy csapásra, nulla marketing és kommunikációs büdzsével lett népszerű, szinte egyik napról a másikra. Szájról szájra terjedt a híre, voltak vásárlók, akik hármasával vitték el a boltokból a parfümöt. Szeretem azt gondolni, hogy azok, akik használták a parfümöt, érezték, hogy mennyi munka, energia és szeretet zsúfolódott az illat elkészítésébe.

Ízléses és profi honlapja mellett „csak” az Instagramon 17 ezer követője van, de a parfümjeivel foglalkozó TikTok-videók nézettsége is kimagasló. Elengedhetetlen a mai világban, hogy a parfümkészítő hatványozottan jelen legyen a virtuális világban?

Igen, azt mondanám, hogy ez lenne az a bizonyos szükséges rossz, legalábbis engem illetően. Ugyanakkor persze, ideális minden csatornán megjelenni, ahol csak lehetőségünk van rá.

Mi a kedvenc illata?

Kakaóbab-kivonat, vérnarancs illóolaj, szantálfa, cédrusfa, jácint. Most már hiányzik a napon száradó levágott fű szaga, ami magába szívja a nap hevét.

Melyik a kedvenc parfümháza és parfümje?

Sok kollégám küld premier előtti illatokat nekem, az ő alkotásaikat rendkívül szeretem. Alapvetően a kanadai 1000 Flowers és a magyar Gábriel Gábor által alapított-vezetett Parfums de Gabor cégeket emelném ki.

Hogy javasolt a parfümöt otthon tárolni?

Ideális esetben a hűtőben, ahol sötét, hűvös és száraz levegő van, de én ezt kipróbáltam, és inkább nem javaslom senkinek. Második legjobb megoldásnak inkább egy zárt szekrényt ajánlok.

Meddig áll el a felnyitott parfüm?

Én azt szoktam mondani, hogy három év után általában „elfáradnak” a parfümök, de kompozíciója válogatja, mert van, amelyiknek kifejezetten jót tesz az „érlelődés”. Egyébként meg a tulajdonosa azonnal észreveszi, ha egy parfüm megromlott. Az a folyamat pedig sajnos visszafordíthatatlan.