2004. március 1-én szervezte meg a Szép magyar beszéd kiejtési verseny helyi fordulóját a nyitrai Konstantin Egyetem Hungarisztika Tanszéke. A verseny helyi szinten is gazdag múltra tekint vissza, hiszen az elmúlt években a nemzetközi fordulókon két Kazinczy-díjasa is volt a tanszéknek.
Szép magyar beszéd
2004. március 1-én szervezte meg a Szép magyar beszéd kiejtési verseny helyi fordulóját a nyitrai Konstantin Egyetem Hungarisztika Tanszéke. A verseny helyi szinten is gazdag múltra tekint vissza, hiszen az elmúlt években a nemzetközi fordulókon két Kazinczy-díjasa is volt a tanszéknek. A megnyitóban Bauko János, a rendezvény szervezője kiemelte, azért van szükség ezekre a versenyekre, mert arra szeretnék ösztönözni a pedagógusjelölteket, hogy növekedjék a magyar nyelv kiejtési szabályait figyelembe vevő, kifejező tanítói és tanári beszéd iránti igényesség. A Szép magyar beszéd helyi fordulójának versenyfeladata a huszadik század magyar esszéirodalmából, illetve a magyar szépprózából olyan szabadon választott szöveg, amely közel áll a versenyző személyiségéhez és választott hivatásához. A kiejtési versenyen fontos volt a szövegértés, a szöveghangsúlyozás, a hangképzés, a dallamformálás, a természetes beszédtempó, a nonverbális eszközök természetes használata. Mindezeket figyelembe véve a zsűri a legjobbnak Vanya Barbarát találta, a második helyen Ambrus Rita, a harmadikon pedig Rontó Orsolya végzett. Vanya Barbara képviseli majd áprilisban a nyitrai egyetemet a magyarországi nemzetközi fordulón.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.