A Google már több ezer, főleg amerikai könyvtárból származó művet szkennelt be és ezek egy része már elérhető az interneten is. Az internetes keresőt üzemeltető vállalat még tavaly decemberben kezdte el a legkülönbözőbb és legnevesebb amerikai egyetemek könyvtáraiból származó mintegy 15 millió könyv digitalizálását.
Szabadon elérhető művek
Mint azt azonban Debbie Frost, a Google szóvivőnője elmondta, sajnos – a szerzői és szomszédos jogi törvények miatt – a beszkennelt műveknek csupán egy része lesz hozzáférhető a világhálón is. Azonban a helyzet nem ilyen siralmas, hiszen például ahogy azt Ronald Milne, az Oxford Egyetem igazgatója kijelentette, az 1920 előttről származó könyvekre már nem vonatkoznak a szerzői jogi törvények, így ez a körülbelül 1 millió mű gyakorlatilag bárki számára szabadon elérhető válik. A Google többek között az Oxford, a Harvard, a Stanford és a Michigan Egyetemek, valamint a New York-i Közkönyvtár könyveit digitalizálja. A szerzői és szomszédos jogi törvények betartása miatt a Google szorosan együttműködik a művek kiadóival és jogi szakemberekkel is. (sg, f)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.