Sok százan imádkoztak esőért a Siratófalnál Jeruzsálemben

siratófal
Jeruzsálem |

Több mint 2000 zsidó imádkozott csütörtökön esőért a jeruzsálemi Siratófalnál a száraznak ígérkező télre tekintettel.

Uri Ariel mezőgazdasági miniszter, az esemény szervezője az izraeli rádiónak azt mondta, "egy ima nem árthat". A résztvevők között két főrabbi is volt: David Lau, az askenázi, vagyis a kelet-európai zsidóság, és Jichák Joszef, a szefárd, vagyis a keleti zsidóság nevében.
   

Az izraeli meteorológiai szolgálat ugyanis ismét egy száraz telet jelzett előre, s ez alapján az általában esős hónapoknak számító decemberben, januárban és februárban is nagy valószínűséggel csak alacsony csapadékmennyiségre lehet számítani, ami nem elegendő az ország igényeinek fedezésére.
   

Márciusban egy évszázada nem látott alacsony vízszintet mértek az Izrael legnagyobb víztározójának számító Galileai-tavon. A vízszolgáltatást azonban nem kellett szüneteltetni, hiszen Izraelben öt üzem is működik, ahol kivonják a tengervíz sótartalmát ivóvizet előállítva. Az izraeli háztartások háromnegyede ezekből a létesítményekből jut ivóvízhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?