Soha nem látott jelenséget figyelt meg a Rosetta űrszonda

A felvételeket vizsgáló nemzetközi kutatócsoport - melynek tagja Tóth Imre, az MTA CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének tudományos főmunkatársa is - kedden a Nature Astronomy folyóiratban számolt be eredményeiről - közölte az MTI-vel a Magyar Tudományos Akadémia.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az üstökösmagok szinte változatlanul őrzik a Naprendszer mintegy 5 milliárd éves, ősi anyagát. Tanulmányozásukkal bepillantás nyerhető a Naprendszer kialakulásakor végbement fizikai folyamatokba.

Az üstökösök gázból és porból álló kómája, gáz- és porcsóvái a Nap hőjének hatására alakulnak ki, amikor a Naphoz közeledve a kis égitest magjának jeges-poros anyaga kiszabadul.

Az Európai Űrügynökség Rosetta űrszondája 2014. augusztus 6-án állt pályára a 67P/Csurjumov-Geraszimenko-üstökös (67P/C-G) magja körül, és közelről kezdte vizsgálni a mag felszínét, gáz- és poranyagát, a napszél és az üstökös kölcsönhatását. 2014. november 12-én a Philae leszállóegység kalandos út végén landolt az üstökösmag felszínén, és csaknem hatvan órán keresztül végzett ott méréseket.     

2016. szeptember 30-án maga az anyaszonda is előre eltervezett módon leszállt az üstökösmag kijelölt területére, és ezzel véget ért a tudományos eredményekben gazdag, felfedező célú űrprogram.

A küldetéssel kapcsolatos friss hír, hogy a Rosetta az anyagkibocsátás új forrásvidékét azonosította az üstökös felszínén.

Az MTA közleménye felidézi, hogy 2015. július 10-én a Rosetta navigációs kamerája (NavCam) az üstökösmag Aswan elnevezésű területe felett egy korábban ott nem látott porfelhőt, illetve fényes porsugarat (por-jetet) figyelt meg, ami egy hirtelen végbement anyagkidobás, kitörés poranyaga volt.

A részletes felvételeken az Aswan meredek falú szakadékfala, szirtfala területén egy addig nem látott éles, fényes peremet lehetett megfigyelni. Ami korábban csak sejtés volt, most beigazolódott: a meredek szirtfalak is lehetnek az üstökösmag-aktivitás forrásai - számolt be az Akadémia.

A leomlott faldarab mintegy 57x81 méter széles és 65 méter magas volt. A korábbi fotókon az omláshoz vezető törésvonalat is megfigyelték: ez nagyjából 1 méter széles volt, és mintegy 12 méterre húzódott a szirtfal omlás előtti peremétől. A szirtfal leomlása, a külső borítás lecsúszása után felszínre került az üstökösmag belső része.

A Nature Astronomyban megjelent cikk tárgyalja a sziklafal leomlásának lehetséges fizikai okát is: ez a hősokk lehetett, összefüggésben az üstökösmag tengely körüli forgásával - áll az MTA közleményében.

A felfedezéssel kapcsolatos részletes információk és képek ITT.