Slota nem tudott leadni 30 kilót

Pozsony |

<p>Ján Slotának, az SNS elnökének nem sikerült teljesítenie, amit a lassan leköszönő esztendőre kitűzött magának, azt, hogy 30 kilót fogyjon.</p>

„Csak 5 kilót adtam le, lényegesen kevesebbet, mint akartam. De továbbra is érvényes a célkitűzés, mert nem valami isteni érzés, ha az embernek olyan a túlsúlya, mint nekem“ – mondta el Slota a SITA hírügynökségnek adott interjúban. Szerinte azért sem sikerült lefogynia, mert az elmúlt időszakban számos barátjánál volt disznóölés, ő meg épp azt szereti, ami a legegészségtelenebb és legzsírosabb. „Ez az én pechem“ – tette hozzá.

Slotáék a hegyekben töltik az Újévet, sízni tanítják hamarosan négyéves kislányukat, Sofiát, akinek teljes sífelszerelést vásároltak. „Még csak három éves és kilenc hónapos, de ebben a korban már nagyon jó elkezdeni az oktatást“ – véli. Ez őt is kényszeríti, hogy sítalpra álljon. „Remélem, hogy hosszú évek után valahogy csak megbirkózok vele“ – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?