Rekordmennyiségű sört főztek tavaly Csehországban

pivo

Rekordmennyiségű, 21,6 millió hektoliter sört főztek tavaly Csehországban, éves összehasonlításban 1,6 százalékkal többet, mint 2018-ban – közölte a cseh sörgyárak szövetsége szerdán Prágában.

Az idei sörfőzés a koronavírus-járvány miatti korlátozások következtében csökkenni fog – jegyezték meg a közleményben. Piaci szakértők becslése szerint a március-májusi időszakban mintegy 40 százalékkal kevesebb sör fogyott Csehországban, mint egy éve. Az éves csökkenés a termelésben 1,5-2 millió hektoliter lehet.

A sörfőzés tavalyi növekedése mögött, akárcsak 2018-ban, elsősorban a kivitel áll. Tavaly a cseh sörgyárak exportja éves összevetésben 4,5 százalékkal, az alkoholmentes sör kivitele pedig 22 százalékkal emelkedett. A cseh sörgyárak együttesen tavaly 5,4 millió hektoliter sört szállítottak külföldre. A cseh sörök legnagyobb fogyasztói Szlovákia, Németország és Lengyelország. Magyarország, ahová a cseh sörkivitel 36 százalékkal nőtt, a negyedik helyre került. Az európai uniós országok piacain kívül Oroszország, Dél-Korea és az Egyesült Államok fogyasztja a legtöbb cseh sört.

A csehországi egy főre eső sörfogyasztás tavaly egy literrel 142 literre emelkedett. A hagyományos kocsmákban és vendéglőkben a sör 35 százaléka fogyott el, egy százalékkal kevesebb, mint 2018-ban. Az üveges vagy dobozos sör fogyasztásának emelkedése évek óta tartó tendencia.

Csehországban tavaly 10,7 százalékkal 424 ezer hektoliterre nőtt a behozott sör mennyisége, a cseheknek elsősorban a Lengyelországból, Magyarországról és Németországból behozott sörök ízlettek. Az unión kívüli országokból pedig a mexikói, a szerb és a vietnámi sörből fogyott a legtöbb.

A jelenlegi mintegy félezer minisörgyár a tavaly főzött sör 2,46 százalékát adta. A hatályos szabályozás szerint Csehországban az számít minisörgyárnak, amelynek évi termelése nem haladja meg a 10 ezer hektolitert.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?