Peking szerint az elhunyt Liu Hsziao-po nem érdemelte meg a Nobel-békedíjat

Peking |

<p>A Nobel-békedíj megcsúfolásának nevezte a kínai vezetés pénteken, hogy a néhai Liu Hsziao-po kínai ellenzéki aktivista is megkapta a rangos elismerést munkásságáért 2010-ben.</p>

"Az, hogy ilyen ember kapta meg a díjat, ellentmond az elismerés céljának. A Nobel-békedíj nevét megcsúfolták" - mondta egy sajtótájékoztatón Keng Suang kínai külügyi szóvivő.

"Az emberi jogokért folytatott harc hozzájárul a békéhez" - szögezte le Thorbjorn Jagland, a Nobel-díj norvég bizottságának volt elnöke pénteken a grémium korábbi döntését igazolva.

"Éppen ezért ítélte az általam vezetett bizottság a békedíjat Liu Hsziao-pónak" - tette hozzá Twitter-üzenetében Jagland.

A végső stádiumú májrákban szenvedő, 61 éves Liu csütörtöki halála után Peking a bírálatok kereszttüzébe került. Korábban számos külföldi ország szorgalmazta, hogy Kína engedje szabadon a több mint nyolc évig fogságban senyvedő férfit, aki külföldön kezeltette volna tovább magát.

Keng visszautasította a Kínát ért bírálatokat, és elmondta, hogy Peking tiltakozott bizonyos országoknál és testületeknél - köztük az Egyesült Államoknál és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságánál - az aktivista halálát követő "felelőtlen szóáradat" ellen.
 

Washington és Brüsszel eközben azt követelte, hogy a kínai kormány engedje szabadon az elhunyt aktivista özvegyét, Liu Hsziát, aki 2010 óta házi őrizetben van. Keng azt mondta, hogy egyelőre nem döntöttek a költőnő sorsáról.

Eközben a kínai hatóságok házi őrizetbe vették Liu több támogatóját egy aktivista elmondása szerint. Hu Csia hozzátette: a rendőrség tüntetésektől tartva országszerte számos helyen megerősítette a biztonsági óvintézkedéseket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?