Pandalázban ég Tajvan: hétfőn mutatkozik be a nyáron született kölyök

<p>Hétfőn láthatja először élőben a közönség a tajpeji állatkertben nyáron született óriáspandabocsot, a Kínától öt éve kapott két panda első kölykét.</p>

Jüancej a szombati sajtóbemutatón 20 percig volt ébren: anyjával játszott és fára mászott, majd elaludt. Tajpej polgármestere szerint a hat hónapos bocs már megszokta a pandaház nyújtotta környezetet.    Bár élőben még nem láthatta a kis pandát a közönség, az állatkert netes közvetítésének jóvoltából már korábban is követhették napjait.    A látogatók, akiket csoportokban engednek be a pandaházba, összesen 10 percet tölthetnek majd ott. Naponta maximum 19 200-an láthatják a pandabocsot.    Mint azt Csang Ming-hszeung, az állatkert szóvivője korábban elmondta, a kölyök több rajongót vonzhat, mint annak idején a szülei. Az anyaállatot, Jüan Jüant és párját, Tuan Tuant négy évvel ezelőtt kapta ajándékba Tajvan Kínától, a két fél között szorosabbá váló kötelékek jegyében. A pár 2009 elején mutatkozott be az állatkertben, és kevesebb mint három hónap alatt egymillió látogatót vonzott. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?