Öt miniszter is jobban keres Medgyessy Péternél

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetője a legjobban fizetett állami alkalmazott Magyarországon – derül ki a zárszámadási törvény tervezetéből. Szász Károly a zárszámadás szerint ugyanis évi bruttó 55 millió forintot keres, több mint 45 millió forinttal többet, mint Medgyessy Péter miniszterelnök. A kormány legjobban fizetett tagja Csillag István: a gazdasági miniszter több mint évi bruttó 12 millió forintot kap munkájáért.

Nem a miniszterek a legtöbbet kereső állami tisztviselők Magyarországon. Egyes vezetők még náluk is több pénzt kapnak az állam szolgálatáért. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke például több mint évi bruttó 14,5, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke pedig 16 millió forintot keres.

Az országgyűlési képviselők éves bruttó illetménye 6 958 850 forint. Ez átlagosan havi bruttó 579 900 forintot jelent. Ezt még kiegészítik bizottsági helyeikért vagy egyéb országgyűlési pozícióikért járó pénzekkel is. Mádl Ferenc köztársasági elnök évi bruttó 8 612 000, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig 9 098 000 forintot keres.

A legjobban kereső kormánytag Csillag István gazdasági miniszter, aki évi bruttó 12 786 000, azaz havonta átlagosan 1 065 500 forintot kap munkájáért. A lista második helyén Burány Sándor munkaügyi miniszter áll évi 10 830 000 forintjával. László Csaba pénzügyminiszter pedig évi 10 347 000 forintot keres. A kormány legrosszabbul fizetett tagja Kovács Kálmán informatikai miniszter, aki a zárszámadás szerint harmadannyit, 4 232 000 forintot keres, mint Csillag.

A tervezet szerint több állami hivatalnok is milliós fizetéssel dicsekedhet. A legjobban a gazdaságban dolgozó állami tisztviselők keresnek. Molnár Zoltánnak, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság igazgatójának 12 520 000 forint az évi bruttó fizetése. A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Nagy Zoltán évi bruttó 16 171 000 forintot keres. Az egyik legjobban fizetett állami alkalmazott pedig Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, aki évente több mint 55,5 millió forintot kap munkájáért, ami átlagosan havi 4 625 000 millió forintnak felel meg.Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság elnökének évi 9 481 000 forintos fizetése van. Évi 9 333 000 forintot keres Polt Péter legfőbb ügyész is. Holló András, az Alkotmánybíróság nyáron megválasztott elnöke évi bruttó 9 689 000, az alkotmánybírák pedig 8 838 090 forintot keresnek. Az országgyűlési biztosok fizetése évi 8 172 333 forint.

Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke és Király László György, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vezetője nem tartozik a legjobban fizetett állami alkalmazottak közé. Kovács évi 9 807 000, míg Király 9 289 000 forintot keres. Náluk másfélszer többet, 14 640 000 forintot kap Monostori Lajosné, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetője. Hajdu István, az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke a miniszteri illetménnyel azonos fizetésre jogosult. Hajdu évi 9 804 000 forintot.

Az [origo] szerette volna megtudni néhány olyan vezető állami alkalmazott fizetését is, akiknek illetményét nem a költségvetésben rendezik. Megkereste az ÁPV Rt.-t és a Magyar Fejlesztési Bankot is, azonban egyik helyen sem kapták meg a kért információkat. A Magyar Fejlesztési Bank sajtóosztályán azt mondták: igaz ugyan, hogy a pénzintézet kapott állami tőkeinjekciót, ennek ellenére piaci forrásokból, piaci alapon működő intézményről van szó. ĺgy – mint mondták – a vezetőség keresete nem tekinthető közérdekű adatnak.

Az ÁPV Rt.-nél pedig azzal utasították vissza a Kamarás Miklós vezérigazgató illetményével kapcsolatos információk megadását, hogy az személyes adatnak minősül, így az adatvédelmi törvény értelmében azt nem lehet kiadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?