Őt akarták – mert ismerték

1978. október 16-án a bíborosok megválasztották Szent Péter 264. utódját, aki a II. János Pál nevet adta önmagánakTASR/APAmikor Karol Wojtylát 1978 októberében pápává választották milliók kérdezték: Ki ez a lengyel bíboros? Bár az egyházon belül a II. vatikáni zsinat óta viszonylag ismert volt a bíborosok és a püspökök előtt, de Lengyelország határain kívül a hívek és a világpolitika alakítói számára egyaránt ismeretlen volt. Az egykori szocialista országokban azonban a keresztények fenntartás nélküli örömmel fogadták a hírt: végre egy olyan pápa, aki pontosan tudja, mi történik a vasfüggöny mögött. Megválasztása előtt 58 évet élt Lengyelországban – háború, megszállás és ateista diktatúra közepette – e kisportolt, művészi adottságokkal megáldott tudós pap, érsek, majd bíboros.

Huszonhat év alatt ez a „meszsziről jött“ pápa bebizonyította, hogy nem mindennapi személyiség volt, aki máris mélyen belevéste nevét a történelemkönyvekbe, és akiben éppen az a legvonzóbb, hogy semmi rendkívüli nem volt benne. Csak egy mélyen hívő, s Krisztus egyházáért az áldozatoktól nem meghátráló ember volt, aki szerette az életet, és akinek humora is volt .

Karol Wojtyla 1920. május 18-án született a lengyelországi Wadowicében, Krakkó közelében. Édesapja (szintén Karol) hivatásos katona volt, az első világháborúban az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregében szolgált, mert Dél-Lengyelország akkor még a Monarchia része volt. Kilencéves korában elveszítette édesanyját, Emilia Kaczorowskát, és 1932-ben bátyja, Edmund is meghalt. Az elemi és a középiskolát szülővárosában végezte. Tanárai tehetségét hamar felismerték. Édesanyja halála után nagyon szoros, szeretetteljes kapcsolat alakult ki édesapjával, akinek – mint később mondta – nagyon sokat köszönhet. A gimnázium utolsó évében, amikor Sapieha bíboros, krakkói érsek Wadowicébe látogatott, Karolt választották ki, hogy a köszöntőbeszédet mondja. Az érsek felfigyelt a fiatalemberre, és szerette volna, ha érettségi után teológusként folytatja tanulmányait. Karol azonban még nem döntött hivatásáról, és a gimnázium elvégzése után a krakkói Jagelló Egyetemre iratkozott be, hogy lengyel irodalmat és nyelvészetet tanuljon.

A náci megszállók 1939-ben bezárták az egyetemet, ezért egy kőbányában, majd egy vegyi üzemben dolgozott, hogy megélhetését biztosítsa. 1942-ben kezdte meg papi tanulmányait a krakkói érsek által vezetett, illegalitásban működő szemináriumban. Ugyanebben az időben tevékenyen közreműködött a „Rapszodikus Színház“ nevű, szintén titokban működő társulat munkájában. A második világháború után folytatta tanulmányait az újból megnyitott krakkói szemináriumon és a Jagelló Egyetem teológiai szakán.

1946. november elsején pappá szentelték. Röviddel ezután Rómába küldték, ahol egy francia pap felügyelete alatt dolgozott. 1948-ban lett a teológia doktora, doktori disszertációját a Keresztelő Szent János műveiben fellelhető hitről írta. Ebben az időben papi hivatását lengyel emigránsok között gyakorolta Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában. 1948-ban visszatért Lengyelországban, ahol Krakkó több parókiájában is megfordult papként, valamint 1951-ig ő volt a krakkói egyetem káplánja. Ekkor újból filozófiai és teológiai tanulmányokba fogott. Később a teológia és az etika professzora lett a krakkói és a lublini egyetemen. 1962 októbere és 1965 decembere között aktívan részt vett a II. vatikáni zsinat ülésszakain. 1964. január 18-án VI. Pál pápa Krakkó érsekévé és metropolitájává nevezte ki, tisztségébe március 18-án iktatták be. A vatikáni zsinaton bebizonyította, hogy tisztában van az új egyházképpel, amely szerint a tekintélyelv helyébe a szolgálat, a kioktatás helyébe az igehirdetés lépett.

Egy hónapja püspök, amikor meghal XII. Pius. A következő évben meghal XXIII. János. Utódjától, VI. Páltól kapja meg az érseki palliumot. Az egymást követő zsinati ülésszakokon egyre többször hallatja szavát. Három évvel később, 1967 májusában VI. Pál bíborossá nevezi ki Krakkó érsekét.

VI. Pál halála után a bíborosok Albino Luciani velencei pátriárkát választják pápává, aki I. János Pál néven, hivatalának 33 napi gyakorlása után elhunyt. A temetést követő konklávéból – 49 óra után – Karol Wojtyla kerül ki győztesen. Legerősebb támogatói a német és osztrák bíborosok voltak, s 8 választási forduló után a 111 bíborosból 104 szavazott a krakkói érsekre a konklávén.

1978. október 16-án a bíborosok megválasztották Szent Péter 264. utódját, aki a II. János Pál nevet adta önmagának. A konklávénak nem lehetett kétsége, hogy kit választott meg. Ismerték őt. Őt akarták. (m, -dex,ujember, m-kor)