Nőgyűlölet rózsaszínben

A felvilágosulni vágyó sihederek azt is megtudhatják, hogy habár vannak asszonyok, akik azonnal kaphatók, s vannak, akiket előbb főzni kell, lényegében azért minden nő titokban másra sem vágyik, mint hogy ágyba bújjon bárkivel, aki hajlandó erre.

Azzal persze mindenki tisztában van, hogy a „felvilágosítónak” reklámozott, valójában alpári sorozat azért került műsorra, hogy szinten tartsa a Pink irigylésre méltó nézettségét.

A Pink – angolból kölcsönzött nevéhez illően – rózsaszín épülete mindig is szálka volt azoknak a szemében, akik a Milosevics-érában egy európai Szerbiáról álmodtak. Ifjú tulajdonosa, Milosevicsné Mira Markovics pártjának egykori tisztségviselője tudta, mivel lehet a nézőket adójához csábítani. Itt daloltak a szerb műzene „csalogányai”, házi sztárja volt a Pinknek az „isteni Ceca”, a hírhedt Arkan felesége (ma özvegye), éjfél után pedig kemény pornót kaptak a nézők. A Pink megállás nélkül szórakoztatott.

Kivéve, amikor másra volt szükség. A Milosevics-érában választások előtt részletesen beszámolt a győztesnek kijelölt pártok korteshadjáratáról. Nem rajta múlt, hogy a Milosevics feleségének Jugoszláv Baloldal nevű pártja mindig leszerepelt, hiába volt a Pink a „nagyasszony” magántévéje és szócsöve.

Milosevics bukása után hiába remélték a hatalomváltást elősegítő – korábban támadott és nyomorgatott – médiumok, hogy a Pink eltűnik a színről. A demokratikusan megválasztott új vezetés vezető politikusai nem hogy bezáratták volna a „rózsaszínű kaput”, amelyen át annyi métely zúdult a közönségre, hanem maguk is előszeretettel jelentek meg a népszerű adó műsoraiban.

Amikor pedig a korrupcióellenes bizottság elnöke azt találta mondani: le kellene rombolni a Pink eleve engedély nélkül épített, rút székházát, a tévétulajdonos külön műsorban zúdította rá legocsmányabb rágalmait. A jeles jogászprofesszornak nem sikerült elérnie, hogy a Pink helyreigazítson.

A közvélemény most kíváncsian figyeli, mi lesz a fejleménye a legújabb Pink-botránynak. Nem kormányzati szervezetek, közöttük női mozgalmak perlik ugyanis a tévét és tulajdonosát, a fent említett „felvilágosító” műsor kapcsán, nőgyűlölet terjesztéséért. A televízió píár-menedzsere azonnal minősített: a pert indító „jelentéktelen, melegeket tömörítő” egyesületek azzal sincsenek tisztában, hogy a színész régi népi költeményekből idézget. Költői, az ám! – válaszolják a sértettek. A balkánian patriarchális szerb társadalomban a nő ma is másodrendű lény. Még parlamenti képviselők is rendszerint szoknyásnak titulálják politikai ellenfelüket, ha meg akarják sérteni.

Nem kell persze jóstehetség hozzá, hogy kitalálja az ember: a perből nem lesz semmi. A belgrádi törvényszék most mentett fel egy nacionalista politikust, aki élő televíziós adásban megrúgta a riportert, aki kellemetlen kérdést mert feltenni neki.

Pedig nem ártana a felelősségre vonás. Talán akkor valamelyest visszaszorulna a családon belüli erőszak is Szerbiában.

Újvidék, 2003. december