Nincs akkora bajban a Föld, mint hisszük

New York |

<p>Az Apokalipszis nem áll az ajtónk előtt. Megment bennünket az internet és a technológia - legalábbis ezt állítja Chris Anderson, a 2 milliárd dollárra (312,4 milliárd forintra) értékelt Future Publishing megalapítója, az optimizmus új guruja, aki szerint planétánk jövője kitűnő kezekben van.</p>

A kitűnő kezek vagy inkább kitűnő agyak, akikre utal, azok a politikusok, szakemberek, akik résztvesznek a TED (Technology, Entertainment, Design) 1984-ben létrehozott hálózat, ma már internetes honlap munkájában. A csapat mintegy ötven főből áll, olyan futurológusokból, akik különböző szakterületek specialistái és a maguk módján készek a világ megmentésére.
Olyan előadókat sikerült megnyerniük, mint Al Gore, Bill Clinton, Sir Richard Branson milliárdos vállalkozó, Norman Foster világhírű brit építész, hogy csak néhány nevet említsünk. Olyan közönségük van, amely kész akár 3 ezer eurót (712 ezer forint) is fizetni előadásaikért.
A honlapnak 10 millió látogatója van, akik videón is megtekinthetik a szigorúan 18 perces eszmefuttatásokat.
A Business Week című amerikai lap szerint immár nem a Davosban tanácskozóktól kell a megoldásokat várni, hanem ezektől a jövőkutatóktól. "A Föld problémái nem olyan súlyosak, mint hisszük, mondja Anderson, van ok az optimizmusra." A technológia, a média és a gazdasági növekedés kombinációja megoldja azokat. Ennek a kombinációnak a hatása hosszabb távon olyan erős lesz, hogy jóra fordítja azoknak az embereknek a sorsát, akik most a fejlődésből ki vannak zárva.
A technológia, az internet nemcsak azért jelent előrehaladást, mert gyorsan hírt ad a globális veszélyekről, hanem azért is, mert felgyorsíthatja az ellenintézkedéseket is. Anderson szerint ez érvényes lesz a mindennapi élet vonatkozásában is, mivel 2015-ig a világ lakosainak fele csaknem mindent el tud majd intézni a világháló segítségével.
A TED szónokai konferenciákon is terjesztik a pozitív gondolkodást, a konkrét megoldásokat. És rombolják a negatív mítoszokat. Például: a média állandóan csak természeti katasztrófákról, terrortámadásokról, tragédiákról beszél, így kialakul az az általános érzés, hogy minden rosszul megy, pedig nem így van. "Az utóbbi 10 évben, bolygónk konfliktusai 40 százalékkal csökkentek, de erről említés sem történik" - jegyezte meg rosszallón Anderson. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?