Nézze interneten a szupergyorsítót

<p>A világhálón élőben lesz követhető, amikor szerdán az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) új szupergyorsítójában elindul a részecskék milliárdjaiból álló protonnyaláb, hogy első ízben körbeszáguldjon a 27 kilométeres alagútban - mondta Pálinkás József atomfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTI-nek.</p>

Magyar részről 50-60 kutató, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének és a Debreceni Atommagkutató Intézetének munkatársai, valamint a Debreceni Egyetem szakemberei csatlakoztak a kísérletekhez. A svájci-francia határon, 100 méterrel a felszín alatt lévő nagy hadronütköztetőt (LHC) úgy kell elképzelni, mint egy metróalagutat, ahol sínek is vannak, hogy könnyebben lehessen mozgatni a berendezést. Valójában két gyorsítócső van: az egyikben az egyik, a másikban pedig az ellenkező irányban keringenek csaknem a fény sebességével a protonok, hogy az alagút négy pontján óriási energiával összeütközzenek. Minden ütközéskor részecskék sokasága keletkezik, ezeket kell e négy ponton felállított hatalmas mérőműszereknek, a detektoroknak észlelnie, elemeznie, s az adatokat rögzítenie - magyarázta az atomfizikus. A két protonnyaláb legnagyobb energiája 7 teraelektronvolt (TeV/ hétezer milliárd elektronvolt) lesz. A két nyaláb ütközése a fizikai folyamatokhoz 14 TeV energiát szolgáltat, amely a tér egy nagyon kis részében sűrűsödik össze. "Olyan óriási energiasűrűség jön létre, amely közelít ahhoz az energiasűrűséghez, amely a világ fejlődésének egy nagyon korai szakaszában, az ősrobbanás után néhány milliomod másodperccel létezhettek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a fizika ma ismeretes törvényei érvényesültek-e ezen extrém körülmények között, avagy mely törvények irányították a részecskék kölcsönhatását, a Világegyetem későbbi fejlődését" - mondta az atomfizikus. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?