Nem segítettek neki a poloskairtásban, sajátos bosszút állt

Augusta |

<p>Újra megnyithatták azt az amerikai önkormányzati épületet, ahol egy elégedetlen férfi a múlt héten több mint száz poloskát engedett szabadon.</p>

A férfi pénteken sétált be a Maine államban lévő Augusta önkormányzatának egyik épületébe, hogy segítséget kérjen a lakásában lévő poloskák eltávolításához. Mivel a lakásban már korábban végeztek rovarirtás, az illetékesek nem segítettek neki, hogy más otthonra leljen - mondta el kedden Matt Nazar városfejlesztési igazgató. 

A férfi később a rendőrséggel közölte, azt akarta, hogy az önkormányzati illetékesek ugyanazt érezzék, amit ő érzett lakásában - mondta az igazgató, és rossz helyre irányított, szokatlan dühnek nevezte az ügyfél reakcióját.

Az önkormányzat illetékesei remélik, hogy a rovarirtóknak sikerült elpusztítani az épületben elengedett valamennyi poloskát.

A rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, vádat emelnek-e a férfi ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?