Nem jár be munkahelyére, de a fizetését felveszi a volt oktatási miniszter

Párizs |

<p>Berendelte a párizsi Sorbonne egyetem rektora Luc Ferry filozófust szerdára, miután a volt oktatási miniszter az idei tanévben egyetlen óráját sem tartotta meg, ellenben havi nettó 4500 eurós fizetését felvette.</p>

A Le Canard Enchainé című szatirikus hetilap értesülése szerint amennyiben a filozófus nem ad magyarázatot a hiányzásra, vissza kell fizetnie az idei tanévben felvett teljes bérét.

Ferry 1997 óta áll az egyetem alkalmazásban, de az államnak végzett feladataira hivatkozva az oktatási miniszterek éveken át felmentették az órái megtartása alól. Ez a felmentés 2010. szeptember 31-én véget ért, a filozófus azonban azóta sem jelent meg az egyetemen.

Ferry, aki 2002 és 2004 között volt oktatási miniszter, múlt héten egy élő tv-műsorban pedofíliával vádolta meg egy volt minisztert, de az illetőt nem nevezte meg. Az ügyészség előzetes eljárást indított az ügy kivizsgálása érdekében.

A fiktív állás a moralista Luc Ferrynek című írásában a hetilap arra is kitért, hogy tavaly október óta az egyetem vezetősége három ajánlott levélben figyelmezette a filozófust: évente 192 órát kell a többi kutatóhoz hasonlóan tartania. Az utolsó, május 31-i keltezésű felszólításban Vincent Berger rektor azt javasolta Ferrynek, hogy június 15. és július 13. között 12 alkalomra elosztva tartsa meg az elmaradt órákat.

"Kivételes esetről van szó, de egyúttal egy volt miniszterről" - mondta az egyetem vezetője a France Info hírrádiónak adott interjúban. Elmondta, hogy amíg az állami egyetemek a központosított francia oktatási rendszerben közvetlen miniszteri irányítás alatt álltak, Ferry jogszerűen mentesült az órái megtartása alól. Az idei tanév kezdetétől azonban megerősödött az egyetemek vezetőinek autonómiája, s így Ferryvel sem kivételeznek többet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?