Néhány centiméter mélyen víz lehet a Marson

Akiről krátert neveztek el a Marson

Akár néhány centiméter mélyen már lehet víz a Marson derült ki a Geophysical Research Letters című szaklapban a héten bemutatott tanulmányból.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű felderítőműholdjának és a Mars Odyssey Orbiter nevű műholdjának adatai alapján megállapították, hogy a felszín alatt vízjég jelei észlelhetőek.

Elkészítették a Mars felszíne alatt rejlő jég térképét. Eszerint az északi félteke Arcadia Planitia nevű régiójában kevesebb, mint 30 centméter mélyen már található jég. Feltételezik, hogy helyenként akár már pár centiméter mélyen is létezhet jég.

Nincs szükség kotrógépre ahhoz, hogy kiássuk ezt a jeget. Elég lehet egy lapát is

mondta Sylvain Piqueux, a NASA bolygókutató intézete, a Jet Propulsion Laboratory kutatója, a tanulmány szerzője.

Kiemelte: folytatják az adatgyűjtést a Marson lévő jég után, hogy megtalálják a legideálisabb helyet az asztronauták jövőbeli landolásához.

Egykoron a Mars meleg bolygó volt, amely támogatta az élet és a víz kialakulását a felszínen. Valami azonban történt 3,5 milliárd évvel ezelőtt, és a planéta elveszítette légkörét. Csak egy vékony atmoszféra létezik, amelyből kiszöknek az olyan gázok, mint a vízpára, és ha most lenne is felszínén víz, az azonnal elpárologna. Jég formájában azonban létezhet víz a felszín alatt, a tudományos bizonyítékok szerint a Mars sarkvidéki területein és a középső szélességi körein.

A NASA Phoenix nevű marsjárója be is gyűjtött mintát a sarkvidéki jégből és 2008-ban megállapította, hogy vízjégről van szó.

A kutatók a jövőben több információt akarnak megszerezni a felszín alatti jégről és arról, változik-e a marsi évszakok során.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?